HÍREK  2019. október 03.      925
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Közös házassági évforduló a KMO-ban

Már 16. alkalommal köszöntötték csütörtökön azokat a házaspárokat, akik 50 éve, vagy még régebben kötöttek házasságot. Idén 34 pár fogadta el az önkormányzat meghívását a közös ünneplésre.

Közös házassági évforduló a KMO-ban
A képre kattintva galéria nyílik. (51 kép)

Huszár Erzsébet idősügyi tanácsos rövid köszöntőjében arról beszélt, hogy minden esztendőben óriási érdeklődés kíséri a rendezvényt, így már az év elején megkezdik a szervezést. Tavaly például 46 házaspár jelentkezett, vagy nevezték be őket családtagjaik. Míg tavaly két olyan házaspár is volt az ünnepeltek között, akik hetven éve voltak már házasok, idén 68 év volt a rekordidő.

Ez a nap a tiszteletről szól – hangsúlyozta Gajda Péter polgármester, aki arról is beszélt, hogy ezzel a rendezvénnyel példát szeretnének mutatni a kispesti fiataloknak, akik esetleg most fontolgatják a házasságkötést, vagy éppen azon gondolkodnak, hogy feladják jelenlegi párkapcsolatukat. Minden kapcsolatban vannak kisebb-nagyobb viták, de meg kell, meg lehet tanulni, miként kell, lehet feldolgozni ezeket, mert meglehet, hogy együtt tovább haladni a közösen választott úton sokkal nehezebb feladat, mint a külön utat választani. Jó lenne, ha a fiatalok is tudnának küzdeni egymásért, a szerelemért, a családért, a jövőért. A szerencsések már korán megtalálják egymást, ami csodálatos dolog – mondta a polgármester.

Az ünnepeltek között volt Winkler József, aki saját, erre az alkalomra költött versét mondta el okulásképpen a jelenlévőknek.

Az önkormányzat ajándékát, egy ajándékcsomagot és az emléklapot Gajda Péter polgármestertől, Huszár Erzsébettől és Vinczek György alpolgármestertől egyenként vehették át az ünnepségen résztvevő párok.

A Vass iskolások kedves ajándékműsora után rövid uzsonna keretében, amelyen Vinczek György mondott pohárköszöntőt, kötetlenül beszélgethettek az ünnepeltek.