HÍREK  2019. október 08.      960
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Újabb kamerákkal bővül a térfigyelő rendszer

Az idei bővítéssel már 85 kameraszem figyeli a köz- és közlekedésbiztonságot Kispesten. A fejlesztésre 25 millió forintot költött az önkormányzat.

Újabb kamerákkal bővül a térfigyelő rendszer
A képre kattintva galéria nyílik. (4 kép)

A Kispesti Térfigyelő Program 2006-os indulása óta célunk, hogy a rendőrséggel együttműködve minden évben fejlesszük a rendszert, bővítsük a kamerák számát. Így történt ebben a ciklusban és idén is, amikor a költségvetés elfogadásakor 15 új kamera felszereléséről határoztunk – tájékoztatta lapunkat Kispest polgármestere a Kispesti Rendészeti Központban (KRK). Gajda Péter elmondta, a bővítés első 10 kamerája most kezdte meg működését, év végéig további öt felszerelése történik meg azokra a helyszínekre, amelyeket a kerületben élők is javasoltak, és amikkel a rendőrség is egyetértett, hogy a közbiztonság megőrzése, a bűncselekmények megelőzése miatt szükséges.  

Bali Pétertől, a KRK igazgatójától megtudtuk, több mint 200 helyszínigényt kapott a központ, de folyamatosan érkeznek újabbak is. Sok fontos helyszín is van közöttük, a rendőrséggel egyeztetve próbálják a minél jobb lefedettséget elérni, és szakmai – bűnügyi és közlekedésbiztonsági –szempontok alapján megvizsgálni, hová érdemes kamerákat telepíteni