HÍREK  2020. január 09.      250
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Emlékezés a világháborús harcok végére

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. január 9-én fejeződtek be a II. világháború harcai Kispesten. Az alkalomból megemlékezést tartottak a Városház téren álló emlékműnél.

A képre kattintva galéria nyílik. (13 kép)

Vinczek György alpolgármester a Kispesten született Mátyás Ferenc József Attila-díjas költő Városszéli szülőföld című, 1981-ben megjelent riportkötetéből a korabeli polgármester, Petri Miklós visszaemlékezését idézte a 75 évvel ezelőtt történtekről, a város nehézségeiről, a lakosság nélkülözéseiről a háborús időkben. Felolvasta Mátyás Ferenc Pest siratása című versét, majd arra kérte a megjelenteket, hogy a katonahősöknek állított emlékmű előtt gondoljanak a polgári áldozatokra, az elhurcolt kispestiekre és mindazokra, akik megszenvedték a világégést.

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége kispesti szervezetének képviseletében Szonderik Gyula, a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület nevében Losó Györgyné és Lugosi Losó Magdolna, az önkormányzat képviseletében Gajda Péter polgármester, valamint a három alpolgármester, Vinczek György Kertész Csaba és Varga Attila hajtott fejet és helyezett el koszorút a csaknem 3,5 méter magas, bronzból készült emlékmű talapzatán. A békét szimbolizáló nőalakot, Tar István szobrászművész alkotását, 1960-ban állították fel a téren. „E szobor azon katonahősöknek állít emléket, akik 1945 első napjaiban a városunk területén folyó harcokban vesztették életüket a fasizmus elleni küzdelemben” – olvasható az emlékmű talapzatán lévő emléktáblán.

 

Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.