HÍREK  2020. január 20.      926
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Önkormányzati köszönet a kulturális dolgozóknak

Kispesten, a kerületi önkormányzat minden évben megünnepli a helyi közművelődésben dolgozókkal és művészeti szervezetekkel a magyar kultúra napját, és 2011 óta adományoz díjat kiemelkedő közművelődési tevékenységért, egyben köszönetet mond a kerületi intézmények dolgozóinak a fontos és felelősségteljes munkáért, amellyel hozzájárultak Kispest kulturális életének gazdagításához. Idén Mezey Zsolt, a KMO hangtechnikusa kapott kitüntetést. Az ajándékműsort a Kávészünet együttes adta.

Önkormányzati köszönet a kulturális dolgozóknak
A képre kattintva galéria nyílik. (9 kép)

A Himnusz közös eléneklése után Hiller István, az országgyűlés alelnöke, Kispest-Pesterzsébet országgyűlési képviselője köszöntötte a jelenlévő kulturális szakembereket, a kerület kulturális intézményeiben dolgozókat. Hiller István, aki a munkáskultúra fellegvárának nevezte a KMO Művelődési Központot, ünnepi köszöntőjében arról beszélt, hogy a magyar kultúra napján nemcsak emlékezünk, hanem ez jó alkalom arra, hogy elgondolkodjunk a jelenről és a belátható jövőről is. Látjuk, és kell hogy érezzük azt a változást, amelyet a korábbi nemzedékeknek még nem kellett átélnie, hiszen fél évezrede, talán a könyvnyomtatás óta nem volt ilyen nagy horderejű az átalakulás, amely kontinenseken átívelve befolyásolta, alakította a viselkedéskultúrát, az emberek gondolkodását. Egy nemzetnek akkor stabil az identitása és a viszonya szűkebb és a tágabb környezetéhez, ha szilárd alapokon nyugszik, amelynek egyik legfontosabb alapköve a kultúra – fogalmazott. Bár különbözőek vagyunk, nemünk, származásunk, mentalitásunk más és más, mégis összeköt minket a közös múltunk, hiszen csak akkor van erő, közös siker, ha van a szó klasszikus értelmében vett konzervativizmus, amelyben óvjuk korábban megszerzett ismereteinket. De csak akkor van „előre”, ha pontosan látjuk, mi az az érték a múltban, amit befogadni érdemes. És ebben ma sok a vita, amely nem a kultúrából fakad, hanem sokkal inkább erőszakos beavatkozási kísérlet a kultúrába. Ne akarja megmondani a politika, hogy mi a helyes, a megfelelő, és hogy miként működjön a kultúra, hanem teremtse meg a feltételeit annak, hogy tehetséges emberek másokkal megoszthassák tehetségüket, identitásukat – tette hozzá. Hiller István a napi kultúrpolitikai vitákra utalva határozottan kiemelte: a politika hagyja végre békén a kultúra szereplőt, ne akarja irányítani a kulturális élet, a kultúra színtereinek belső életét, működését!

Idén a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság (KOSIE) javaslatára, „Közművelődésben végzett kiemelkedő munkáért” emlékplakett kitüntetést, amelyet Tihanyi Viktor készített, Mezey Zsolt, a KMO hangtechnikusa kapta.

Az elismerést Gajda Péter polgármester, Paróczai Anikó önkormányzat képviselő, a szakbizottság elnöke, Hiller István országgyűlési képviselő és Vinczek György alpolgármester adták át Mezey Zsoltnak, aki 1996-tól dolgozik a KMO Művelődési Központban hangtechnikusként. Az eltelt 23 évből 19 éven át egyedül, egy személyben látta el a fenti feladatokat, nemcsak a KMO-ban, hanem a telephelyek eseti rendezvényein, valamint szabadtéri rendezvényeken például a Kispesti Kulturális Napokon, a Mihály-napi Búcsún, vagy az önkormányzati programokon. Ahogy az intézmény technikai feltételei fejlődtek, úgy Mezey Zsolt is mindig törekedett arra, hogy fejlessze technikai tudását annak érdekében, hogy minél jobb minőségben, minél színvonalasabb technikai megoldásokkal tudja segíteni a rendezvények megvalósítását. Számtalan, az intézményben megforduló művésztől érkezett már visszajelzés kiváló, konstruktív munkájáról. Jó csapatjátékos, együttműködő, segítőkész, kedves, pontos szorgalmas. Zsolt, aki szinte az intézményben nőtt fel és lett kiváló szakember, nélkülözhetetlen tagja az intézményi kollektívának.

A magyar kultúra napját harmincegy esztendeje, 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.