HÍREK  2020. március 04.      903
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A 85 éves Juhász Magdát köszöntötték

Ölelkezzetek, magyarok! versének kezdő sora, a Legyen ez a kapaszkodó! a címe annak a verseskötetnek, amely a Wekerlei Polgári Egyesület gondozásában jelenhetett meg Juhász Magda 85. születésnapjára.

A 85 éves Juhász Magdát köszöntötték
A képre kattintva galéria nyílik. (16 kép)

Szerettei, barátai, az önkormányzat és a civilszervezetek képviselői, a kulturális intézmények vezetői, zenészek és a gyerekek körében köszöntötték az örökifjú verselőt, a tősgyökeres wekerleit, a 85 éves Juhász Magdát a Wekerlei Polgári Egyesület szervezésében tartott, életművét reprezentáló verseskötetét is bemutató ünnepségen a Városháza dísztermében.

Az önkormányzat és a városvezetés nevében Vinczek György alpolgármester egy szál sárga rózsával és egy Kispestről szóló képes kiadvánnyal köszöntötte az ünnepeltet, aki – mint mondta – „mindig jókedvet, szeretet varázsol az arcokra, kicsikére és nagyokéra egyaránt”, és kifogyhatatlan energiával versköröket, klubokat vezet még mindig. Az alpolgármester idézte Juhász Magda A dal a szeretetről című versét, amely szerinte talán legjobban jellemzi íróját: „Ha a szeretetből olyan sok teremne, mint a réten a fűszál, jaj de jó is lenne. A kis köténykémet teleszedném véle, és mindenkinek adnék, aki tőlem kérne.”

A kötet méltatására felkért Pápai György, aki betegség miatt nem tudott az ünnepségen jelen lenni, azt üzente a hallgatóságnak, hogy hit, hagyomány és gyermeki őszinteség jellemzi leginkább ezeket a verseket, amelyből mind a „megajándékozott, mind pedig az ajándékozó öröme és derűje sugárzik, ami ugyancsak ritka a kortárs költészetben”. Aki ismeri őt, az tudja, hogy nem is lehet őt másképpen ismerni, csak a gyerekek gyűrűjében, hiszen elsősorban „azoknak ad, akik azt legszívesebben fogadják. Fogadjuk el ez az ajándékot tőle mi is, hiszen ő is úgy kapta.”

Az ünnepség sorában egymás után érkeztek a Juhász Magdát köszöntő kisgyerekek, versklubtagok, és mindazok a művészek, akik vele valamilyen kapcsolatban állnak. Ott volt az Apacuka és a Kávészünet zenekar, akik egy-egy megzenésített Juhász Magda-verssel köszöntötték a szerzőt.

A szívem szorul össze, és egy kicsit zavarban is vagyok, de ma elsősorban a költészetet és nem engem kellene ünnepelni. Azt a költészetet, amely egy kicsinyke lány, aki én voltam, lelkét is megérintette, aki soha nem gondolta volna, hogy egyszer ilyen tisztességben lesz része, hogy nagymamaként, dédnagymamaként itt áll majd egy ilyen bemutatón. Az a derű, ami bennem van nem más, mint a megelégedettség derűje nem a gondnélküliségé. Mindig szépet akartam adni a gyerekeknek, azt, ami az én életemből a második világháború miatt kimaradt – osztotta meg gondolatait az ünnepelt a kedves köszöntések, a versmondások, a zenés előadások után. Örült ennek az estének azért is, mert „ a vers, amíg a papíron van nem hat úgy, mint amikor valaki elmondja Juhász Magda külön köszöntötte Magda Dávid orgonaművészt és zeneszerzőt, akivel közösen egy gyermekoperát álmodtak meg, amelynek szövegkönyvét ő írta.