HÍREK  2020. május 18.      843
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Kispest hálás a maszkokért

A kerület vezetői személyesen is köszönetet mondtak a szakrendelő dolgozóinak azért a több mint 4500 szájmaszkért, amelyet az utóbbi időben varrtak.

Kispest hálás a maszkokért
A képre kattintva galéria nyílik. (6 kép)

Az én első maszkom is itt készült, nagyon szépen köszönöm, és azt a több ezer szájmaszkot is, amelyet az utóbbi időben önök készítettek. A kerületben ezekből a maszkokból kaptak a 65 év feletti kispestiek, az önkormányzati és a szociális intézmények dolgozói. Ahogy jövök-megyek a kerületben, látom, hogy bizony sokan hordják az önök védőeszközeit – mondta Gajda Péter polgármester, amikor Ikladiné dr. Petres Veronikával, a Humánszolgáltatási és Szociális Iroda vezetőjével és Vinczek György alpolgármesterrel személyesen is köszönetet mondott azért a több mint 4500 szájmaszkért, amelyet az utóbbi időben az intézet dolgozói varrtak.

Szívvel-lélekkel, szorgalommal csinálták munkatársaim március második hete óta napi munkájuk mellett a maszkokat, amelynek varrását ők maguk szorgalmazták a veszélyhelyzet elején – mondta Dr. Kumin Marianna főigazgató-főorvos, aki nagyon büszke arra, hogy ebben az aprócska műhelyben, ahol az intézet egyéb orvosi textíliáit (lepedőket, munkaruhákat) tartják karban, még erre is gondoltak, felajánlották és szántak időt a varrásra a munkatársak.

A kispesti óvodákban, bölcsődékben és az egészségügyi intézetben dolgozók összesen csaknem 14 ezer védőmaszkot varrtak az elmúlt két és fél hónapban az önkormányzat támogatásával.