HÍREK  2020. május 26.      1,132
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Óriási a nyomás az óvodákon az újranyitáskor

A kijárási korlátozás budapesti feloldásával június 2-án újranyitnak a kispesti óvodák. A szülők egy része, ha teheti, még megpróbálja otthon tartani a kisgyerekét vagy családon belül megoldani a nappali felügyeletet a veszélyhelyzet elmúltáig, mások szükségből, de jó néhányan csupán kényelemből veszik majd igénybe hétfőtől az óvodát – tudtuk meg Szücsné Juhász Csillától, az Árnyas óvoda vezetőjétől.

ovodai-jatekok

Tegnap volt az első nap, amikor szinte megrohamozták a szülők az óvodát. Több mint 100 telefonhívás érkezett és legalább ennyi e-mailre válaszoltam még ma reggel is. Azt tapasztaljuk, hogy sok szülőnek elfogyott a türelme a hosszú otthonlét során, nem bírnak, vagy csak nehezen már a kisgyerekekkel. Olyan családok is jelentkeztek, ahol annak ellenére kérték az óvodai ellátást, hogy mindkét szülő otthon van, vagy az édesanya gyesen gondozza a kisebbik gyereket – meséli az óvodavezető.

Szücsné Juhász Csillától megtudjuk azt is, hogy a kerületi óvodai ellátás zavartalan újraindítását az is nehezíti, hogy legalább 20-30 óvodapedagógus és más szakember hiányzik a rendszerből, mert az alacsony jövedelmek miatt a fiatalok közül ma már csak kevesen választják ezt hivatásul. Hónapok óta hirdetjük az álláshelyeket, sikertelenül. Csak az Árnyas óvodában hét szakember mehetne már most nyugdíjba, de a rendkívüli helyzetre való tekintettel „csak” hárman élnek ezzel, a többiek még maradnak. Mivel az Árnyas óvoda óriási terhet vállalt már eddig is magára azzal, hogy a veszélyhelyzet elejétől folyamatosan biztosította a kerületi óvodai ügyeletet, félő, hogy az itt dolgozó óvodapedagógusok, dajkák nagyon elfáradnak, betegség, szabadság esetén komoly gondot jelent majd a pótlásuk – tette hozzá az óvodavezető.

A szakember szerint jó lenne, ha a szülők megértenék, a veszélyhelyzet nem múlt még el, így a gyerekeknek még jobb lenne otthon, vagy a közeli családtagoknál, ismerősöknél, mert az óvodákban, bár mindent elkövetnek a gyerekek biztonságáért, hiszen naponta többször fertőtlenítenek, rendszeresen mosnak kezet, sokat szellőztetnek, levegőztetik a gyerekeket, de a nagyobb tömegben való együttlét fokozza a fertőzésveszélyt.

Az eddigiekhez képest fontos változás az is, hogy az óvodák és a bölcsődék 2020. augusztus 31-éig legfeljebb két hétre zárhatnak be. Ennek megfelelően a kispesti óvodák két heti nyári zárása az alábbiak szerint történik: első zárási ütem 2020.07.20-2020.07.31. között, második ütem 2020.08.03-2020.08.14. között.

- 2020.07.20-2020.07.31. között zárva tartó intézmények: Árnyas óvoda, Bóbita óvoda, Mézeskalács óvoda, Mese-Vár óvoda, Százszorszép óvoda, Szivárvány óvoda, Zöld Ágacska óvoda, Bokréta bölcsőde, Eszterlánc bölcsőde, Wekerlei Tipegők Bölcsőde
- 2020.08.03-2020.08.14. között zárva tartó intézmények: Arany óvoda, Hársfa óvoda, Gyöngykagyló óvoda, Napraforgó óvoda, Tarka-barka óvoda, Csillagfény bölcsőde, Gyöngyszem bölcsőde, Harangvirág bölcsőde.