HÍREK  2020. augusztus 18.      179

Csaknem száz családnak segített a közalapítvány

A koronavírus miatt munkanélkülivé vált kispestiek támogatására beérkező pénzösszeg elfogyott. Eddig 90 családnak osztottak ki kérelmezőnként 40 ezer forintot, összesen 3 millió 600 ezer forintot – tudtuk meg Deákné Császár Gabriellától, a Kispesti Rászorultak Megsegítésére Közalapítvány elnökétől.

kozalapitvany-segitseg

Jelenleg még négy kérelem vár elbírálásra, amelyekről augusztus 25-én tárgyal a közalapítvány kuratóriuma. Ezekkel a kérelmekkel együtt összesen 3 millió 760 ezer forinttal támogatták a járvány idején munkanélkülivé vált kispestieket. Az eddig kiosztott pénzkeretből 500 ezer forintot élelmiszerutalvány formájában, a többit készpénzben adták oda a kérelmezőknek.

Ezt a támogatási formát, amelynek forrását önkéntes támogatók biztosították, azoknak tették közre, akik március 15-e után lettek munkanélküliek vagy kerültek fizetés nélküli szabadságra, kispesti lakosok, a család egy főre jutó jövedelme pedig nem haladja meg a 85 ezer 500 forintot, és igazolásokkal tudták alátámasztani a család anyagi helyzetét, valamint a munka/munkahely megszűnését.

Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.