HÍREK  2020. december 08.      1,484
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Búcsú Fejes Istvántól, a Hungária Általános Iskola és Kollégium vezetőjétől

Fejes István 1957. november 5-én született. Általános és középiskolai tanulmányait is a Wekerle-telepen végezte. 1976. augusztus 16-án kezdte pedagógus pályafutását a Hungária Általános Iskola és Kollégiumban gyermekfelügyelőként, és haláláig itt dolgozott megszakítás nélkül.

fejes-istvan

1976-1980-ig szerezte meg magyar-történelem szakos általános iskolai tanári végzettségét, majd 1981-1984 között a történelem szakos középiskolai tanári diplomát az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. 1998-2001-ig a közoktatási vezető oklevelet is megszerezte a Pécsi Tudományegyetemen. Szinte minden pedagógus munkakörben dolgozott nálunk. Volt váltós nevelő, alsós csoportnevelő, szaktanár, osztályfőnök, csapatvezető, igazgató-helyettes és 1994-től igazgató, illetve intézményvezető.

Több mint negyedszázadon át vezette intézményünket, szervezte a gyermekek nyári táborait. 1983 óta 37 éven keresztül minden évben ő vezette az iskolai vándortábort, melyen az ország szinte valamennyi tájegységét bejárta diákjaival. A Gémes Természetjáró Egyesület alapító tagja, 2017-ben a Természetjáró Fiatalok Szövetségétől Ifjúsági Természetjárásért Emlékplakett kitüntetést kapott.

Elkötelezett volt a hetes otthonok megtartása, fejlesztése iránt. Mint nem sokkal halála előtt írta: a továbbiakban csak akkor lehetünk eredményesek, ha kívülről is látszik, hogy jól működünk, hasznos, szükséges tevékenységet végzünk.
Ennek a súlyos, nagyon komoly kihívást jelentő útmutatásának kell megfelelnünk, de immár nélküle. Most még szinte elképzelhetetlennek látszik, hogy az ő személyes küzdelmei nélkül hogyan fogunk a későbbiekben boldogulni.
Kollégaként, tanítványként emlékét megőrizzük, reméljük, még hosszú évtizedekig.

A Hungária Általános Iskola és Kollégium dolgozói, tanulói