HÍREK  2015. október 30.      3,604
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Energiát takarít meg a Puskás iskola napelemes rendszere

Jelentős energiát takarít meg, és a környezetet is nagyban kíméli a tavaly kialakított napelemes rendszer a Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskolában. Kispest Önkormányzata egy évvel ezelőtt valósította meg a beruházást, melyhez az Új Széchenyi Terv Közép-Magyarországi Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott "Napelemes rendszer kialakítása a Puskás Ferenc Általános Iskolában" című pályázaton nyert 46,99 millió forintos támogatást.

puskas-napelem

A napelemes rendszert az iskola tornatermének tetején alakították ki, és a számítások szerint összesen 58.880 kWh villamos energia állítható elő évente környezetbarát módon. A napelemek segítségével az intézmény villamos energia fogyasztása 35%-ban saját forrásból oldható meg. A fejlesztések eredményeképpen az éves CO2 kibocsátása 52,24 tonnával csökken.

Amióta az új rendszer elindult, tehát egy év alatt, mintegy másfél millió forintot spóroltak az energián. A környezetet is jelentősen tehermentesítik, hiszen eddig annyi CO2-t takarítottak meg, mintha 466 fát ültettek volna.

A hatékonyabb energiagazdálkodás és a környezetvédelem fontos része a polgármesteri programnak. A tervezett beruházásoknál már évek óta és a jövőben is kiemelt szempont az energiahatékonyság növelése és a károsanyag-kibocsátás csökkentése. Ezeknek az elgondolásoknak a mentén valósult meg korábban a Kispesti Uszoda napelemes rendszerének kialakítása, valamint az iskolák tornatermi világításának korszerűsítése. A Kispesti Gábor Áron Általános Iskolában az összes tanterem világítását korszerűbbre, energiatakarékosabbra cserélték. 

eu-szechenyi