A kispesti látássérültek lámpás klubja egy nem mindennapi élményben részesült a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban május 6-án.
Az esemény több szempontból is speciális volt. A múzeum munkatársai már az előtérben vártak bennünket és olyan szívélyes fogadtatásban volt részünk, amilyet nem sok helyen élhettünk még meg. Maximális segítőkészség és empátia volt tapasztalható részükről hozzánk, látássérültekhez. A program azért is egyedülálló volt, mert látássérült csoport még nem járt a múzeumban.
A tárlatvezetés nem a klasszikus formában zajlott, hanem azt jómagam és látó élettársam (volt BKK dolgozó), valamint a múzeum részéről Gulyás Hajnalka és Kőhegyi Gábor vezettük le.
Egy-két hónapos felkészülés előzte meg az én előadásomat, amelyet megtarthattam, azt a műszaki és technikai információkkal Baráth Szilárd egészítette ki, Gulyás Hajnalka és Kőhegyi Gábor pedig maximális segítséget nyújtottak a fotók, ábrák, rajzok narrációjában és a különböző feliratok elolvasásában és a mi előadásunkat is kiegészítették további információkkal. A muzeológusok segítségével a különböző szerszámokat, alkatrészeket (amelyekről mi beszéltünk), szinte mindet megfoghattuk.
A múzeum öt kiállítótermét végig jártuk, majd a bemutatócsarnokban és a múzeum udvarán kiállított járműveknek jelentős részére fel is szállhattunk.
A Városi Tömegközlekedési Múzeum elnevezésű ipartörténeti szakgyűjtemény a szentendrei HÉV egyik kocsiszínében helyezkedik el, amely 1914-ben a HÉV villamosításakor vált feleslegessé, amikortól már nem kovácsolással készítették a különböző alkatrészeket. A kocsiszín a hozzátartozó eredeti kovácsműhellyel együtt megmaradt, többször felújították, majd ott állították ki a forgalomból kivont járműveket, amelyeket szerettek volna megőrizni az utókor számára. A régi kocsiszín így alakult át múzeummá. A BKV ZRT. által üzemeltetett múzeum 1992. július 14-én nyitotta meg kapuit a közlekedés iránt érdeklődő közönség számára.
Még be sem léptünk a múzeumba, amikor a kerítésen keresztül máris egy érdekességgel találtuk szembe magunkat. Egy „Muki” nevű villamossal készíthettünk csoportképet, amely már a kiállításhoz tartozik és amelynek érdekessége, hogy nem személyszállításra tervezték, hanem teherszállításra, mivel jóval kisebb volt, mint a teherszállító vonatok és ahova a vonatok nem tudtak bemenni, ott a „Muki” teherszállító villamost állították forgalomba. A villamos később hósöprűvé alakult át. Úgy készítették el, hogy bármikor bármilyen járművé át lehessen alakítani, mindig olyanná, amire éppen az adott helyzetben szükség volt.
A múzeum öt kiállítótermében megismerkedhettünk az egykori és jelenlegi Magyarország közösségi közlekedésével a lóvasúttól az omnibuszon át egészen a metró megtervezéséig és megépítéséig, de külön terem foglalkozik a '60-as, '70-es évek autóbusz és trolibusz közlekedésével a pótkocsis autóbuszoktól kezdve a csuklós autóbusz és trolibuszig. A hajózás történetéről is láthattunk összeállítást, de nagyon sok fotó foglalkozik kifejezetten a lóvasút történetével is.
Az első teremben láttuk Baross Gábornak, a „vas miniszter”-nek a portréját, aki a modern magyar tömegközlekedés megalapozója és 1886-tól közmunka és közlekedésügyi miniszter lett. Gróf Széchenyi Ödön, aki Gróf Széchenyi István fia is szóba került az 1870-ben elkészült budavári sikló kapcsán, amelynek ő volt a megálmodója. A budavári sikló napjainkban is közlekedik. Látó résztvevőink megtekintették a tárlókban kiállított régi menetjegy és bérlet típusokat, ellenőrző karszalagokat és egyéb, a BKV-hoz kapcsolódó eredeti dokumentumokat.
A következő három teremben megtekinthettünk Magyarország közösségi közlekedéséről kiállított mintegy 30 villamos, HÉV,metró, busz, hajó és egyéb járművet, valamint több, mint 700 fotót, rajzot, ábrákat és eredeti dokumentumokat. Nagyon sok információs tábla is volt, amelynek feliratait a muzeológusok, ill. látó kísérőink részletesen felolvastak nekünk. Megfoghattunk tárgyakat, a vasúthálózathoz és a buszokhoz tartozó alkatrészeket és szerszámgépeket is. Megfoghattunk generátort, áramátalakítót, de a kovácsoláshoz használt gépeket: kovács tűzhelyet, fújtató és ülőgépeket, de egy kovácsoló gépet (légkalapács) is megtapogathattunk.
A tárlatvezetésünk során elmondott információk, a fotók és tárgyak megtekintése után az ötödik teremben már buszra szállhattunk. Felszállhattunk egy, az 1960-as években készült, de már a forgalomból kivont trolibuszra. Megtekinthettük belülről az utasteret, leülhettünk az ülésekre, nagy élmény volt megtapasztalni, hogy milyen lehetett utazni az 1960-as években készült első trolibuszon. Nem időztünk túl sokáig rajta, mert átszálltunk az 1887-ben készült „Haraszti” nevű gőzmozdonyra, de nem csak a mozdonyra, hanem bemehettünk a HÉV utasterébe is, ahol szintén szétnézhettünk és az üléseket is kipróbálhattuk. Ezután villamosra szálltunk, majd pedig az első magyar gyártmányú metró szerelvénnyel utazhattunk. Ez a metró csak próbaüzemben közlekedett 1991-94-ig, ezután ki is vonták a forgalomból. Miután tömegközlekedéssel is körbejártuk a múzeumot, megállapítottuk, hogy még az 1970-es években sem volt terítéken az akadálymentesség. Nagyon magas lépcsőkön kellett felszállni minden tömegközlekedési eszközre, de nekünk talán pont ez volt az érdekes benne, hogy ezt megtapasztalhattuk. A „Haraszti” gőzmozdonyra és a HÉV utasterébe egyébként nem szabad felszállni, nekünk azonban kinyitották és így mi engedélyt kaptunk rá, fokozva ezzel is az élményt. A metróra is így szállhattunk fel. Sok olyan jármű volt, amelyeket csak kívülről tekintettünk meg. Megnézhettünk pl. sínseprű és sín köszörű gépeket, teher vonatot, a kiállítás végén pedig egy ún. sín biciklit is láttunk. A kb. 3 órás tárlatvezetés felénél egy kis szünetet tartottunk, amikor közös ebédre került sor.
Köszönetet mondunk a múzeum részéről Gulyás Hajnalkának és Kőhegyi Gábornak, akik minden segítséget megadtak nekünk azért, hogy jól érezhessük magunkat!
Rátóti Krisztina
közösségi civil szervező
