VELÜNK TÖRTÉNT...  2015. május 21.      789
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Tálentumos fiatalok a klubban

Tehetséges fiatalok szórakoztatták az egybegyűlt felnőtteket-gyerekeket 2015. május 15-én a Talentum klub e havi rendezvényén a Kispesti Vigadóban.

A képre kattintva galéria nyílik. (10 kép)

Két különböző társaság. Az első csapat: a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai . Azt csinálták, amit nagyon szeretnek. Cigányzenét – profi színvonalon.  A „konziban” mindegyikük szimfonikus zenét tanul, a cigányzene tudását „otthonról hozták”. Sanyi, aki az utolsó érettségi vizsgájáról érkezett, hat, Laci, Vili és Gyuszi hét éves koruktól zenélnek. Gyuszi hegedűjátékát a tévében is láthattuk-hallhattuk a „Virtuózok” műsorban, nemrég Szlovákiában egy nemzetközi versenyen mérettette meg magát, elsöprő győzelmet aratva. Derűsek, magabiztosak, felnőttesen jólneveltek, közben fiatalos jókedvet árasztanak.

A másik csapat nagyjából velük egyidős gyerekekből áll: ők a Magyar Zsonglőr Egyesület által létrehozott „Kaj Zhas Cirkusz” tagjai. (A cigány kifejezés jelentése: merre mész). Ők még most tanulják… Vezetőjük nem kész produkciót ígért nekünk, mikor meghívtuk, hanem bepillantást a próbafolyamatba, a mindennapi gyakorlásba. Meglepetésként az amatőr zsonglőrök, artisták a „porondra” hívták a közönség bátrabb tagjait, őket is kedvesen tanítgatták. Repkedtek a labdák, buzogányok, egyéb „varázseszközök”, s csodával határos módon senkit el nem találtak, s egyetlen ablaküveget se. Beszélgettünk céljaikról, identitásról és tanulásról.  Nem kizárt, hogy a zsonglőrködés akár a jövőben perspektíva is lehet egy-egy fiatal számára, de ahhoz még sok-sok munkára, fegyelemre,  gyakorlásra, együttműködésre  van szükségük, hogy produkciójuk majd lenyűgözze a közönséget. De valami nagyon lényegeset már megtanultak az együtt töltött hónapok során: a kitartás képességét. Remény van rá, hogy ezt a tudást, s az elsajátított önbizalmat a tanulásban is kamatoztatják majd!

Örültünk, hogy együtt lehettünk ezekkel a tehetséges fiatalokkal! Kívánunk nekik sok sikert!

Losó Györgyné, a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület elnöke 

Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.