VELÜNK TÖRTÉNT...  2016. június 07.      1,241
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Ismeretszerző séta a szomszédban

A pestszentlőrinci Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnáziumot látogatta meg a Magyar Szakszervezeti Szövetség Kispesti Szervezete június 3-án.

Ismeretszerző séta a szomszédban
A képre kattintva galéria nyílik. (6 kép)
 

A gimnázium az intézmény (óvoda, általános iskola és gimnázium) székhelyén, az evangélikus templom szomszédságában patinás műemléki épületben működik, 490 gimnazistát vár. A nagyon kedves fogadtatás után kérésünkre bemutatták az épületet, rövid ismertetést kaptunk az iskolában folyó munkáról, amit ezúton is megköszönünk. Színvonalas nevelőmunka folyik az intézményben, örülünk, hogy láthattuk. Megnéztük még a Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjteményt is. Nagy sétát tettünk a szépen rendezett parkban, benéztünk a Tündérkert Vendéglőbe (védett épület), ami valamikor Hofherr Albert tulajdonában volt. Hofherr Albert a Kispesten 1900-ban alapított mezőgazdasági gépgyár tulajdonosának fia, a gyár igazgatója volt. Ismereteinket bővítő szép program volt.

Terveink között szerepel a szomszéd kerületek intézményeinek látogatása, nevezetesebb épületeinek megismerése.

Medgyes Janka