VELÜNK TÖRTÉNT...  2016. október 23.      996
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Nagyatádra kirándultunk

Nagyatádon jártak a Magyar Szakszervezeti Szövetség Kispesti Szervezetének nyugdíjasai 2016. október 3-6-án.

Nagyatádra kirándultunk
A képre kattintva galéria nyílik. (6 kép)

Nagyatád város Somogy megyében, a nagyatádi járás székhelye. A kellemes hangulatú parkos-ligetes kisváros ideális feltételeket nyújt a pihenésre, kikapcsolódásra. Első írásos említése 1190-ből való. A parkok, szobrok és a fürdők városa. 1906-ban egy artézi kút fúrása közben 410 méter mélységből gyógyvíz tört elő. 1971 áprilisában a nagyközséget várossá nyilvánították. 1983-ban és 2006-ban Hild érmet kapott a település.

Budapestről különbusszal mentünk, körbejártuk a szép kis várost, idegenvezetőnk szeretettel mutatta be nevezetességeit, majd a szállóba (Hotel Solar Nagyatád) érkezésünkkor az igazgatónő pezsgővel fogadott bennünket, majd szobáink elfoglalása után „vendéglevest” szolgáltak fel, ami nagyon jól esett. Idegenvezetőnk minden nap velünk volt, és fáradtságot nem kímélve szeretettel adta át ismereteit. Délután a gyógyfürdőt látogattuk meg.

Második napon Kaszópusztárra kirándultunk. Erdei kisvasúttal utaztunk a Baláta-tóhoz (Közép-Európa egyetlen ősláposa). Az erdei pihenőnél piknikeztünk: finom zsíroskenyér vöröshagymával, amit kitűnő borocskával öblögettünk. Közben vidám énekszóval, jó hangulatban telt az idő. Vendéglátóink mindenre figyelve énekeltek velünk. Jó hangulatban indultunk haza. Vacsora után zenés-táncos esten vettünk részt, nem kímélve táncos lábunkat. Az est folyamán két társunkat szeretettel köszöntöttünk születésnapjukon. Szép nap volt.

A harmadik napon Barcsra és Drávaszentesre utaztunk. Megnéztük a Helytörténeti Múzeumot, állatokat simogattunk, sétáltunk a jó levegőn, majd délután a gyógyfürdőbe mentünk. Szerencsések voltunk, mindvégig nagyon kellemes időnk volt.

Negyedik nap délelőtt lehetett várost nézni, fürdeni, ki mit választott. Délben „vendéglevest” kaptunk, majd elbúcsúztunk vendéglátóinktól. Szép, tartalmas négy napunk volt. Ez az utunk is megmarad szép emlékeink között.

Medgyes Janka