VELÜNK TÖRTÉNT...  2017. március 30.      828
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Károlyi-kastélyban jártunk Fehérvárcsurgón

A tavasz első napján, március 21-én a XIX. században klasszicista és eklektikus stílusban épült fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyt látogatta meg a Magyar Szakszervezeti Szövetség Kispesti Szervezete.

A Károlyi-kastélyban jártunk Fehérvárcsurgón
A képre kattintva galéria nyílik. (5 kép)

A kastélyt Károlyi György építtette, tervezője Henrich Koch és Ybl Miklós építészek voltak. Halála előtt a Franciaországban élő Fejtő Ferenc a kastélynak adományozta több ezer kötetből álló könyvtárát, köztük saját műveit is. A második világháborút követően a kastélyt és birtokot elvették a Károlyi családtól, és kártalanítás nélkül államosították. 1979-ben leromlott állapota miatt kiürítették. 1995-ben a kastély a Műemlékek Állami Gondnoksága kezelésébe került. 1997-ben a Károlyi György által létrehozott alapítvány és a MÁG együttműködési szerződést kötött a kastély közös felújítására és hasznosítására.

A kastélyt 40 hektáros park veszi körül, ahol 150 éves fenyők, hársak, tölgyek, gesztenyék találhatók. 2014-ben uniós források felhasználásával kezdődött meg a kastélypark felújítása, újjáépítik a hidakat és a kerti pavilonokat is. A kastély egész évben nyitva áll a látogatók számára állandó és időszaki kiállításokkal.

Utunkat folytatva Csákváron megebédeltünk, majd a Vértes Múzeummal, a tájházzal és Csákvár történelmével ismerkedtünk, igen sok ismeretet kaptunk. A gyönyörű idő, a sok látnivaló a kellemes utazás szép, értékes napot biztosított.

Medgyes Janka