VELÜNK TÖRTÉNT...  2018. május 02.      131
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Bölcsődék napján

166 évvel ezelőtt, 1852. április 21-én nyitotta meg kapuit a pesti Kalap utcában az első magyar bölcsőde. Április 21-én országszerte köszöntik a bölcsődében dolgozó szakembereket.

A képre kattintva galéria nyílik. (7 kép)

Idén április 20-án köszöntöttük a kispesti bölcsődékben dolgozó szakembereket és segítő munkatársainkat, majd április 21-én, szombaton csapatépítő kirándulásra indultunk a Normafához: 114 bölcsődei dolgozó vett részt ezen a közös programon. Az idő nyáriasan szép volt, délelőtt 9 és10 óra között találkoztunk az Anna - réten. Míg gyülekeztünk, jókedvű beszélgetések és piknikhangulat alakult ki a bölcsődék között.

A délelőtt folyamán ügyességi versenyen vettek részt a kollégák. A hat bölcsőde hat tagú csapatai mérkőztek meg egymással. Az első három helyezett kupát vehetett át, míg a negyedik, ötödik, hatodik helyezett érmet kapott. A verseny után mindegyik bölcsődéből a legjobb kihasználtsággal rendelkező bölcsődei egység könyvjutalmat kapott. Ezt követte egy közös sütizés. Délután 14 óra körül ért véget a kirándulás. A nap hátralévő részében mindenki a családja körében pihent.

Köszönjük a polgármester úrnak és a képviselő- testületnek az anyagi támogatást. E nélkül a méltó ünneplés és a csapatépítő kirándulás nem jöhetett volna létre.

Brinza Istvánné intézményvezető
Kispesti Egyesített Bölcsődék


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.