VELÜNK TÖRTÉNT...  2019. március 11.      57

Lélekmozgató program a Magyar Parasport Napján a Kós iskolában

Nagyszabású „Segítségnyújtási projektnapot” rendeztünk a Kós iskolában február 22-én, a Magyar Parasport Napján.

A képre kattintva galéria nyílik. (9 kép)

Alsó tagozatos foglalkozások
1-2.osztályosaink etika, és osztályfőnöki óra keretében készítették elő a Magyar Parasport Napját. Az előkészítő órán beszélgettek fogyatékosságról, parasportról, saját tapasztalatokról, élményekről ebben a témában. A megalapozás után, a pénteki megemlékezés alkalmával maguk olvasták fel a projektorral kivetített Örömtánc című mesét, majd kiszínezték a meséhez kapcsolódó képeket. Kerekes táncos rövid videofilmeket is megtekintettek. Ezt követően bekötött szemmel végeztek játékos feladatokat, illetve bizalomjátékot. Udvari foglalkozás alkalmával szintén bekötött szemmel igyekeztek kapura rúgásokat végrehajtani. Ez a korosztály is rendkívüli érdeklődéssel, nyitottsággal fogadta az érzékenyítő programokat. Összegzésként, a foglalkozás végén a gyerekek maguk fogalmazták meg, hogyha egészen kicsi korban már találkoznak ilyen emberi helyzetekkel, fogyatékkal élőkkel,akkor természetessé válik számukra az ő jelenlétük, teljes elfogadásuk, és a megfelelő segítségnyújtás.
3-4.osztályosaink rövid felvezetést követően saját osztálytermükben tekintették meg „A lehetetlen határán” című filmet. Mivel idén először csatlakoztunk a Magyar Parasport napjához, ezért esett a választásunk a tavalyi lélekmozgató programra ajánlott filmre, lemaradásunkat pótolván. A filmmegbeszélésre egy osztályfőnöki óra volt tervezve, de a gyerekek annyira aktívak, kommunikatívak voltak a témában, hogy végül nem egy, hanem két óra szükségeltetett a film kapcsán felmerülő kérdések, érzések megvitatására. Rendkívül okos kérdéseket tettek fel, elismeréssel tekintettek a parasportolóksikereire, és igényüket fejezték ki, hogy rendszeresen szeretnének találkozni velük, hogy jelen legyenek az életükbe sérült, fogyatékkal élő emberek.

Felső tagozatos programok
Filmvetítés
235 felsős diák együtt tekintette meg a „Lehetetlen határán” című filmet, melyet először döbbent csend, majd spontán tapsvihar követett. A gyerekek ezzel fejezték ki csodálatukat a filmen bemutatott sorsok, és azokon felülkerekedő kitartás, és akaraterő előtt.

Vakfoci
Nagy lelkesedéssel vettek részt felsőseink a rendhagyó testnevelés órán. Újdonságot, nagy kihívást jelentett számukra a vakfoci. Motiváltak, fegyelmezettek voltak, együttműködőek, és türelmesek. Vajtó Richárd és Tóth Gábor profi szervezéssel, érdekes gyakorlatokkal tartották meg a foglalkozásokat. A gyerekek szemmaszkkal próbálhattak kör alakban átadásokat, szlalom labdavezetést, büntető rúgásokat, és persze játékra is sor került két csapatban.

Beszélgetés parasportolóval
Berei Benjámin, a LÁSS Egyesület vakfoci csapatának tagja volt vendégünk három osztályfőnöki órára. Érdeklődéssel, nyitottsággal és sok kérdéssel fordultak Benjámin felé, aki őszinte válaszaival, vicces történeteivel, közvetlenségével tette emlékezetessé a napot, mesélt önmagáról a szembetegségéről, a vakfociról, tabuk nélkül. A fehér bot használatát is megmutatta a gyerekeknek, amit ki is próbálhattak. Részletesen átbeszélték a vakfoci szabályait, és a külföldi vakfoci csapatok eredményei is szóba kerültek. Mindig „váratlanul” és „túl gyorsan” szólalt meg a 45 perc végét jelző kicsengetés, ezért az órák közötti szünetekbe is belenyúlt a beszélgetés…
Az érzékenyítés, és segítségnyújtás jegyében szerveztünk még további állomásokat, sok önkéntes vendég, többek között Iványi Gábor meghívásával: jelnyelvi kommunikáció, vakság, önkéntesség, segélyszervezetek, elsősegélynyújtás, idősgondozás témakörében. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a NEMADOMFEL zenekar is ellátogatott iskolánkba, így a Lélekmozgató programot az ő fantasztikus koncertjükkel zárhattuk.

Érzékenyítő állomások a segítségnyújtás jegyében
Relaxáció
Iskola pszichológusunk vezetésével felsőseinkellazult állapotban, relaxáció keretében felidézték a „Lehetetlen határán” című film jeleneteit, időt kaptak, hogy újra átéljék, és magukba tekintve megfigyeljék, hogy mi ragadta meg őket leginkább a filmből. Később már tudatos állapotban, nyitott szemmel, egy szóban sűrítve fogalmazták meg mindezeket: továbblépés, akaraterő, kitartás stb.
Az önsegítés jegyében ezen az állomáson az egészséges alvásról, étkezésről, a számítógép káros hatásairól is szó esett interaktív formában. Majd a relaxálás jótékony hatásairól előbb elméletben, majd gyakorlatban szereztek ismereteket, tapasztalatokat tanulóink.

Jelnyelvi kommunikáció
Rendkívül gyorsan, fürgén sajátították el diákjaink a jelnyelvi alapokat, megtanulták a saját nevüket „eljelelni”. Láthatóan élvezték ezt a foglakozást, érdekes kérdésfeltevések is elhangzottak.

Vakság
A többszörös guiness és magyar bajnok Karvai Sándor fantasztikus hangulatban mutatta meg a gyerekeknek, hogy még a vakság sem jelenthet akadályt, ha bennük is megvan a kitartás és a pozitív hozzáállás. Szó került a csörgőlabdáról, a vak pingpongról, pénzfelismerésről, botozásról, az idő felismeréséről, illetve hétköznapi alapvető feladatok ellátásáról. Több bekötött szemmel végzett feladatot is kipróbáltak felsőseink. Az interaktivitás, a szabad kérdésfeltevés erre a foglalkozásra is jellemző volt.

Önkéntesség
Könny csillogott a gyerekek szemében az önkéntes segítő Kenyában töltött munkájáról szóló előadás után. Elgondolkodtató, megindító volt számukra a képekkel tarkított lebilincselő beszámoló. Talán életükben először szembesültek a kenyai árvaházban látott nyomor, és a saját helyzetük különbségével. A megdöbbenésükből felocsúdva itt is volt lehetőség kérdésfeltevésre, és önkéntes vendégünk elmondása alapján nagyon okos, lényeglátó kérdések hangzottak el a gyerekek részéről.

Elsősegélynyújtás
Ezen az állomáson 5 féle elsősegélynyújtással kapcsolatos feladatba kóstolhattak bele tanulóink: újraélesztés, vérnyomásmérés, Heimlich-féle műfogás, stabil oldalfekvés, és csecsemőgondozás. Minden egyes tanuló, mind az 5 fajta feladatot gyakorlatban is elvégezte, senki nem maradt pusztán szemlélője az elsősegélynyújtásnak. A csecsemőgondozás vicces jeleneteket idézett elő főként a hetedikes, nyolcadikos fiúk körében…

Budapest Bike Maffia
Az önkéntes segélyszervezet tevékenységéről szóló prezentációt csoportmunka követte, a hajléktalanság, szegénység témakörét interaktív módon járták körbe tanulóink ezen a foglalkozáson. A helyes segítségnyújtás alapelveiről, módjairól is szó került a hajléktanok, rászorulók ügyében.

Iványi Gábor
A lelkész úr a segítségnyújtásról, mint alapvető erkölcsi kötelességről tartott előadást nyolcadikosainknak. Ószövetségi biblia példákkal támasztotta alá mondanivalóját. A segítségnyújtás kapcsán kihangsúlyozta az elfogadás megkönnyítését, azt a tapintatos, óvatos megközelítést, ami által a megsegített személy nem érzi „adósnak” magát.

Segélyszervezetek
A számítógéppel felszerelt informatika termekben zajlottak az internetes foglalkozások, melynek során a segélyszervezetek témakörében, azok logóit, főbb tevékenységeiket dolgozták fel felsős diákjaink. Igyekvőek voltak, egymást segítve haladtak előre a kutató munkában.

Nemadomfel koncert
A Magyar Parasport Napjának megünneplésére, egyben a segítségnyújtási projektnapunkra a Nemadomfel zenekar „tette fel a koronát”. A felsősök eleinte ülve hallgatták az együttest, csodálkozó, tágra nyílt szemekkel. Majd a zenekar fantasztikus hangulatot teremtett, a gyerekek később mind állva tapsoltak, táncoltak, teljesen feloldódtak, és együtt énekelték, hogy: „Így, együtt soha nem adjukfel!”

Kós Károly iskola 

Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.