VELÜNK TÖRTÉNT...  2019. június 24.      81

A Puskás iskola tabletes programja Olaszországban

Szakmai workshopot és előadást tartottunk olasz kollégáinknak Arceviaban.

A képre kattintva galéria nyílik. (5 kép)

2018 decemberében az Erasmus Job Shadowingprogram keretében vendégül láttunk olasz kollégákat. Bemutattuk nekik hogyan zajlik nálunk a tablettel támogatott oktatás angol, földrajz, matematika, számítástechnika, magyar és sakkpalota órákon. A sikeres négy nap eredményeként idén június elején meghívást kaptunk kollégámmal, Czékmán Balázzsal Archevia-ból, hogy mutassuk be az ottani pedagógusoknak is egy workshop keretében, milyen applikációkkal tesszük változatosabbá az oktatást és vegyünk részt az Erasmus programot lezáró konferencián.

Archevia Olaszországban, Ancona megyében található. Június 6-án este, amikor megérkeztünk, úgy éreztük magunkat, mintha visszarepültünk volna az időben: városka ugyanis megőrizte a középkorban kialakított arculatát. Szépségét az ottlétünk alatt felfedeztük.

A program másnap reggel a helyi iskolában kezdődött, ahol bepillantottunk a tanév utolsó napjába. Mindenhol felszabadult diákokkal és tanárokkal találkoztunk. A vidám hangulat ránk is átragadt.

A workshopunk helyszíne a szomszédos Serra De Conti volt. A nyelvi akadályok leküzdése érdekében angol nyelven folyt a kommunikáció a különböző tantárgyakat tanító pedagógusokkal. Bemutattuk az általunk használt applikációkat és azt is, hogyan készíthetnek saját feladatokat az osztályaik számára. Bár a két óra gyorsan elrepült, úgy érezzük,sikerült mindent átadni és kedvet csinálni a további munkához. Délután a konferencián lehetőséget kaptunk arra is, hogy bemutassuk iskolánkat és beszámolhassunk a tablettel támogatott oktatás tapasztalatairól és eredményeiről. Az esemény zárásaként a vendéglátó iskola 2. osztályosainak angol nyelvű Pinokió előadását tekintettük meg.

Mozgalmas és érdekes napot töltöttünk el olasz kollégáink körében, mi is sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Úgy érezzük, mindkét fél számára hasznosak az ilyen szakmai találkozók, mert sokat tanulhatunk egymástól. Büszkeséggel töltött el bennünket, hogy bemutathattuk a mi gyakorlatunkat a programban résztvevő spanyol és olasz tanároknak.

Martinák Márta (Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskola)

 


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.