VELÜNK TÖRTÉNT...  2019. június 24.      747
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Nemzeti Tehetség Program a Deákban

A Nemzeti Tehetség Program jóvoltából a Kispesti Deák Ferenc Gimnázium diákjai ebben a tanévben is lehetőséget kaptak, hogy részt vegyenek a már hagyományosnak mondható természettudományos táborunkban.

Nemzeti Tehetség Program a Deákban
A képre kattintva galéria nyílik. (3 kép)

A tavalyi évhez hasonlóan a nyár eleji tábort egész éves szakköri jellegű foglalkozássorozat készítette elő, melynek fő témája ismét a víz volt. Lelkes diákjaink már szeptember óta azzal töltötték péntek délutánjaikat, hogy érdekes és játékos feladatokon keresztül bővítsék ismereteiket.

A foglalkozások során gyűjtőmunkát, kísérleteket kellett végezniük, makettet készítettek, verseket írtak, szappanhártyát táncoltattak, és még „koncertet” is adtak vizes edények felhasználásával. Elmélyítették tudásukat a víz fizikai, kémiai és biológiai jellemzői terén, de emellett jutott időnk történelmi és irodalmi kitérőket is tenni.

Éltünk a lehetőséggel, hogy ötleteket meríthessünk a történelem egyik legnagyobb feltalálójának munkásságából, ezért ellátogattunk a Leonardo találmányait bemutató interaktív kiállításra is.

A természettudományok nem létezhetnek matematika nélkül. Ennek fényében az iskola épületének rejtelmeit kiaknázó matematikai akadályversenyen mérhették össze tudásukat a gyerekek. A csapatok akkora lelkesedéssel oldották meg a feladatokat, hogy ezen felbuzdulva „lazításként” egy egynapos szegedi kirándulás keretében elindultak a Medve Szabadtéri Matematika Versenyen is.

Június elején három napot töltöttünk el a Tisza-tó mellett, ahol a játéké és a sporté volt a főszerep, de azért a természettudományos foglalkozások sem szorultak háttérbe. A korábbi években kerékpárral fedeztük fel a környéket, az idei évben azonban az evezés mellett döntöttünk. Ezáltal még közelebb kerülhettünk a tó titokzatos élővilágához.

Bár az időjárás kegyes volt hozzánk, a víz még nem igazán volt alkalmas fürdőzésre. Ennek ellenére azért akadt néhány igazán bátor vállalkozó, aki nem hagyta ki egy tóparti tábor kötelező elemét, a fürdést.

Fáradtan, de rengeteg élménnyel gazdagon szálltunk fel a vonatra.

Kispesti Deák Ferenc Gimnázium