(1925 - 1978)
Magyarország történetének egyetlen labdarúgója, aki elérte a százszoros válogatottságot. Pályafutása a kispesti grundon kezdődött, élvonalbeli karrierjének nyitánya a világháború miatt kissé későbbre tolódott. Már 22 éves volt, amikor debütált a címeres mezben. Ekkora már a Kispestnek, illetve annak jogutódjának, a Budapesti Honvédnak a meghatározó játékosa volt. 1949/50., 1950., 1952., 1954., 1955. években bajnokságot nyert Bp.-i Honvéd labdarúgó-csapatának. A rendkívül népszerű "Cucu" becenévre hallgató Bozsik, 1943 és 1962 között 447 bajnoki mérkőzésen lépett pályára.
A későbbiekben az alakuló Aranycsapat kulcsemberévé küzdötte fel magát. Sorsa ebben az időszakban összeforr társaival. Akárcsak az aranycsapat többi tagja, 1952-ben, a magyar olimpiai történelem legfényesebb ötkarikás játékán, ő is olimpiai bajnok. Az évszázad mérkőzésén és annak visszavágóján is játszott az angolok ellen miután valóságos nemzeti hős lett. Szintén tagja volt az 1953-ban Olaszok elleni Európa Kupa döntőt megnyerő csapatnak. Az 1950-es évek első felében a világ legjobb jobbfedezetének tartották. Tökéletes technikai képzettség, ötletgazdagság, taktikai érettség és kiváló irányítókészség jellemezte a futballzseni támadófedezetet.
Az 1954-es berni futballdöntőben elszenvedett vereség után kissé megtört az ő pályája is, ám ő másokkal szemben nem emigrált, hanem itthon maradt és talpra állt, 1958-ban újra vb-szereplő, méghozzá - a csatársorban. Az 1955/1956-os aranylabda szavazáson hatodik helyen végzett. 1962-ben, harminchét évesen az Uruguay elleni l-l-es mérkőzésen, góllal búcsúzott pályafutásától ez a végtelenül szerény, tisztességes ember, aki persze, a futballtól soha nem búcsúzott el. Pályafutása alatt 11 gólt lőtt a nemzeti tizenegy tagjaként.
Klubját, a Honvédot sem hagyta cserben sohasem. Előbb a szakosztály, majd aztán az egész klub elnöke volt. Majd egyetlen mérkőzés erejéig a válogatott edzője is volt. 1978-as korai halála megrendítette nemcsak a futballkedvelőket, szinte az egész országot.
