KISPEST DÍSZPOLGÁRAI   2012. április 26.

2004 - Bánsági József és Bánsági Józsefné

Bánsági Józsefné - 1919-ben született Kiskundorozsmán. Ő maga is nagy családból származik, hiszen 13-an voltak testvérek, így e különlegesnek számító, a szokásostól eltérő családi együttlétet már gyermekkorában megismerhette. 14 éves korában dolgozni jött fel Budapestre és itt ismerkedett meg férjével, aki 1918-ban született Kispesten.Bánsági József 42 évig dolgozott MÁV tisztviselőként, s 42 évi szolgálat után innen ment nyugdíjba MÁV főfelügyelőként.
bansagi-jozsef-jozsefne1939. október 11-én házasodtak össze, s 1950 óta élnek Vonás utcai otthonukban. Az eltelt csaknem évszázadnyi idő minden történése a családhoz, a gyerekekhez kötődik. Bánsági Józsefné 17 gyermeknek adott életet. Első gyermekük 1941-ben, míg a legfiatalabb 1964-ben született. A gyerekek közül öten ma is Kispesten élnek. A nagycsalád "hagyományát" a gyerekek is folytatták, többüknek 4, 6 gyermeke van.
Ma már 59 unoka és 51 dédunoka aranyozza be a Bánsági házaspár hétköznapjait.
A család szentsége, a gyermekáldás mindenek felettisége talán sehol nem olyan nyilvánvaló, mint a Bánsági családban. Mint ahogy a szorgalom, a tisztesség és szeretet sem lehet fontosabb érték máshol, mint egy nagy családban. Ezek az értékek nem csak gyermekeik, de mindenki számára példaként szolgálhatnak.