KISPEST DÍSZPOLGÁRAI   2012. május 10.

2007 - Bangó Margit

(1950 - 

bango-margitVásárosnamény szülötte, s immáron 35 éve Kispest szeretett polgára.
Régenvolt, szeretett ősei, apai és anyai ágon egyaránt, évszázadok óta muzsikusok voltak. Már kislány korában felismerték, hogy méltó követője elődeinek, s hogy Ő a szakma őstehetsége, így már 17 évesen a Magyar Rádióban énekelt.
Kezdetben elsősorban cigány dalok szerepeltek a műsorán, majd magyar nótákkal és örökzöld dalokkal is bővítette repertoárját.

Tagja volt Kozák Gábor József zenekarának, majd tizennégy évig a Száztagú Cigányzenekar szólistájaként szerepelt. Mint a cigányzene nagyasszonya járta be a világot, és képviselte hazánkat a világ minden táján.
Miután önállósította magát, saját zenekarával készítette el rendkívül népszerű lemezeit. A külföldi sikerek után már itthon is egymás után kapta meg az arany és a platina lemezeket.

2001-ben, a Száztagú Cigányzenekarral együtt, Magyar Örökség Díjban részesült, s később a Magyar Köztársaság Érdemrendjét is átvehette.
A határainkon túl is népszerű előadó-művész, a cigányzene magas művészi színvonalú műveléséért 2006-ban Kossuth Díjat kapott.

Művészetét és személyiségét egyaránt a szeretet és a megértés határozza meg, s teszi Őt a cigányzene királynőjévé. Hangja, kitörölhetetlenül, a magyar örökség részévé vált.