KISPEST DÍSZPOLGÁRAI   2012. május 11.

2009 - Dr. Lélfay Botond

(1948 - 2009)

Wekerlén született, itt végezte általános és középiskolai tanulmányait az 1-es, majd a 3-as számú általános iskolában és az akkori Landler Jenő, ma Deák Ferenc Gimnáziumban. 1973-ban, a jogi diploma megszerzését követően, jogászként helyezkedett el, előbb a Művelt Nép Könyvkiadó Vállalatnál, majd a Magyar Postánál. Élethivatását azonban a közszolgálatban találta meg: jogászként, köztisztviselőként dolgozott különböző pozíciókban az Illetékhivatalnál, a Közép-magyarországi Vízügyi Igazgatóságnál, a Köztársasági Megbízott Hivatalánál, majd a Közép-dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőségnél, ahol hosszú éveken keresztül irányította a Felügyelőség hatósági tevékenységét.
A politika, a közélet sem hagyta hidegen: 1990-ben a helyhatósági választásokon a Fidesz támogatásával, de független képviselőként került be a kispesti önkormányzat képviselő-testületébe, ahol 1994-ig frakcióvezetőként az Ügyrendi Bizottság elnöki feladatait látta el. Ezt követően az önkormányzat környezetvédelemért felelős bizottságaiban tagként, ill. szakértőként segítette az önkormányzat munkáját.
Több civil szervezet, alapítvány munkájában is részt vett, elkötelezett támogatója volt a wekerlei bölcsőde megalapításának, és aktív tagja volt a Wekerlei Társaskör Egyesületnek is. Wekerlei polgárként igazán ismerte a kerület, a kerületi lakosok problémáit, itt élt feleségével, itt nevelték fel együtt két gyermeküket, akik négy unokával örvendeztették meg.
Az erkölcsi törvényeket és jogszabályokat mindig betartva képviselte a kispestiek, a wekerleiek érdekeit. Egész életében aktívan részt vett a közéletben, segítette, gyámolította az arra rászorultakat. Rendkívüli igazságérzete és embersége mindig arra sarkalta, hogy megsegítsen mindenkit, akit igaztalan sérelem ért. Hatalmas műveltsége, humora, éles elméje, minden mesterkéltség nélküli szerető szíve tette Őt azzá, aki volt. Dr. Lélfay Botond 2009. február 27-én hunyt el.