KISPEST DÍSZPOLGÁRAI   2012. május 11.
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

2010 - Dr. Drenyovszky Kálmán

(1934 -

drenyovszky-kalmanTősgyökeres kispesti családban született. Édesapja Drenyovszky János, Kispesten evangélikus lelkész és hitoktató, édesanyja Búth Hermina pedig ugyanitt védőnő. Az elemit Kispesten végezte, majd 1952-ben a Fasori Evangélikus Gimnáziumban érettségizett. Orvosnak készül, egyházi kötődése miatt ekkor még nem veszik fel az egyetemre, ezért elvégzi a Pedagógiai Főiskolát földrajz-biológia szakon. 1954-től a Budapesti Orvostudományi Egyetem hallgatója, ahol 1960-ban summa cum laude diplomát szerez. Segítőkészsége már fiatal korában megmutatkozott: 1956-ban orvostanhallgatóként, a szakrendelő egyedül maradt orvosaként, segítette a forradalom sebesültjeinek ellátását. Az egyetem befejezését követően vidéken, majd 1962-től a MÁV Kórház gyermekosztályán dolgozik, és közben megszerzi a csecsemő-és gyermekgyógyász szakvizsgát. 1966-tól már körzeti gyermekorvosként praktizál. Gyermekkorától a Kispesti Evangélikus Gyülekezet aktív tagja. Felmenői között templomépítők vannak, köztük Brandtner Pál, Kispest első jegyzője. Szívügye a kispesti evangélikus templom belső és külső szépítése, a gyülekezet lelki életének fellendítése, a tagok sorsának nyomon követése. Jelenleg is a gyülekezet presbitere, évekig a felügyelői tisztséget is betöltötte. A gyermekorvosi szolgálatot a mai napig, nyugdíjasként is ellátja, sok száz család nagy örömére. A szülői háztól kapott evangéliumi szeretet egész életét végigkíséri. Segítőkészsége, elkötelezettsége, életútja mindannyiunk számára példamutató lehet.