PROGRAMAJÁNLÓ  2021. szeptember 13.
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Újra mesél a múlt a KMO-ban – avagy Budapest egyesítése egy kicsit más szemszögből

Szeptember 29. és december 9. között négy alkalommal lesz Katona Csaba történész a KMO vendége, aki a pandémiás időszakban számtalan ismerettel örvendeztette meg - a KMO online felületein - az érdeklődőket. Most élőben újra "mesél a múlt", hiszen négy, nagyon különleges előadással látogat az intézménybe. A szeptember 29-én, 18 órakor kezdődő előadáson Buda és Pest egyesüléséről mesél majd nekünk a történész.

mesel-a-mult

Manapság — történelminek nevezhető távlatból szemlélve — teljességgel úgy fest, hogy Budapest 1873. évi létrehozása a teljes közakarattal egyezett, az városegyesítés „össznemzeti” érdek volt.

Ezt látszanak igazolni például Táncsics Mihály szavai:
„Pest, Buda és Ó-Buda, vagy legalábbis Pest-Buda földterületi fekvésüknél fogva, de különben közigazgatási, ipar és kereskedelmi tekintetből is oda vannak utalva, hogy egy várossá olvadjanak össze”.

A Budapest élére kerülő két vezető (Ráth Károly főpolgármester és Kamermayer Károly polgármester) számára, valamint kortársaik számára ez korántsem volt ilyen egyértelmű. Mind a pestiek, mind a budaiak partikuláris érdekeivel szembe kellett nézni: ezek részben a ráció diktálta gazdasági érvek, részben az érzelmi/tudati (lokálpatrióta) érzések talaján termettek meg. Az ütemesen fejlődő Pest képviselői között akadt olyan, aki attól tartott, a város további fejlődését gátolni fogja a hegyek közé szorított, konzervatív, kisvárosias Buda, míg budai oldalról amiatt aggódtak például, hogy Buda érdekei teljesen háttérbe fognak szorulni Pesttel szemben.
Katona Csaba, előadásában a városegyesítés körüli aggodalmakra kíván rámutatni. A magyar történelemkönyvekből kimaradt érdekes sztorikról mesél majd, eddig nem ismert elbeszélésekkel, ismeretekkel színesítve az előadást. Jegyek kaphatók a KMO-ban és a jegy.hu rendszerén keresztül.

KMO

 


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.