PROGRAMAJÁNLÓ  2014. szeptember 02.
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

XXIII. Wekerlei Napok

Huszonharmadik alkalommal várja a kispestieket és a wekerleieket a Wekerlei Napok programsorozata 2014. szeptember 12. és 14 között.

 wszn

Szeptember 12. péntek
16.30: Megnyitó: a Zrumeczky kapuból megszólaló harsonaszó nyitja meg a 3 napos rendezvényt, majd a Kispesti Alapfokú Művészeti Iskola fúvósai zenélnek a kapu alatt.
17.00: Gyimesi csángók – Gyönyörű tájak, szép emberek, nehéz sorsok címmel megnyílik Lóth Éva fotókiállítása, majd a Hazaérkezett című dokumentumfilm vetítése következik, illetve beszélgetés a film rendezőjével, Somogyvári Rudolffal és alkotótársával, Kós Bélával.
19.00: Hangverseny a református templomban Zengd Isten nevét címmel. A Kálvin Kórust és a Wekerle telepi református gyülekezet énekkarát Pálóczy Krisztina vezényli. Szólót énekel Dali Kriszta, hegedűn közreműködik Alföldy-Boruss Dezső, orgonán játszik Adrian Sandström és Bódiss Tamás.

Szeptember 13. szombat
Programok napközben a Kós Károly téren:
- A Szolidaritás Terén kerekesszékes akadálypálya, ismerkedés a Braille írással, hallásszűrés, kézműves foglalkozások változatos anyagokkal és technikákkal, játékos feladatok, terápiás állatok bemutatója, pedagógiai, logopédiai, diétás, egészséges életmód tanácsadás várja az érdeklődőket. A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság az idén először várja mindazokat, akik szeretnének a bíróság munkájával, az ott dolgozókkal, a bírósági szervezettel megismerkedni, tesztelni az állampolgári és jogi ismereteiket, vagy éppen jogi természetű felvetéseikre is választ kapni. A fiatalabb látogatókat a bírósággal, az igazságszolgáltatással kapcsolatos játékok, játékos felmérők várják.
- Különleges műsor a Babos Bábos Meseerdő a társulat ötéves évfordulója alkalmából.
- Családi pontgyűjtő játék 10-18 óráig.
- Kézműves foglalkozások és kirakodóvásár.
10.00: Zenés reggeli ébresztő a Kós Károly téren.
13.00-tól Wekerlei Borút: borászatok bemutatkozása és házisajt kóstoló.
15.00-tól különböző műfajú élő zene szól a klasszikustól egészen a pop-rockig a Zenepavilonban.
20.30: Tűzkavalkád - a Lángleguánok látványos és akrobatikus tűzszínházi előadása.
21.00: Szabadtéri filmvetítés: Életrevalók (2011 - Eric Toledano, Olivier Nakache).

Szeptember 14. vasárnap
Programok napközben a Kós Károly téren:
- A Művésztelep egész nap várja nemcsak azokat, akik a kiállított művekre kíváncsiak, hanem azokat is, akik az alkotói folyamatok iránt érdeklődnek vagy a művészekkel szeretnének ismerkedni.
- Wekerlei Borút: borászatok bemutatkozása és házisajt kóstoló.
- Kézműves foglalkozások és kirakodóvásár.
10.00: Az Új Bojtorján Együttes gyermekkoncertje.
10.45: A Mágnes Színház előadása.
11.45: A Napraforgó Együttes zenés, játékos koncertje.
14.30: A sportversenyek eredményhirdetése a színpadon.
15.00: Kispesti tánccsoportok fellépése.
16.00: Fellép a Blue Moon együttes.
17.30: A Jerry Lee’s Rock’n Roll Service koncertje.
19.00: Sztárvendég: Nagy Feró.
19.40: Polgármesteri köszöntő, illetve a Wekerlei Társaskör Egyesület díjainak átadása.
20.00: Záró koncert: Új Bojtorján Együttes.

A Wekerlei Napokhoz kilenc sportágban sportprogram is kapcsolódik, a részvételhez előzetes nevezés szükséges. A kiírás és a részletes információk az alábbi linken olvashatók: http://wekerletelep.hu/xxiii-wekerlei-napok-sportprogramja-2014-szeptember-12-14