PROGRAMAJÁNLÓ  2017. augusztus 08.
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Barokk muzsika a Triolával

A Vasárnapi Térzenék a Wekerlén sorozatban a Triola fúvósegyüttes ad koncertet 2017. augusztus 13-án 16 órától a Kós Károly téri zenepavilonban.

Telemann halálának 250. évfordulójának tiszteletére készítették el ezt a műsort, amely szorosan kötődik korábbi barokk műsoraikhoz. Két évvel ezelőtt J. S. Bach születésének 330. évfordulójának alkalmára készültek változatos kamarazenéjének ízelítőjével, melyben kiemelt helyet kapott a barokk triószonáta. Rá egy évvel az itáliai és a francia barokk rövid bemutatására vállalkoztak Lully és Couperin művein keresztül. A barokk kamarazenébe való bevezetésük, ismertetésük sikerének hatására folytatják tematikus koncertjeiket.

„Telemann életművét nem szerepünk bemutatni, hiszen már csak mennyiségben is többet komponált zenét, mint két nagy kortársa, Bach és Händel együttvéve. Arra viszont vállalkozunk, hogy a viszonylag ritkán hallható zeneszerző néhány kamaraművét egy érdekes előadásmódban megszólaltassuk. A kamaraművek mellett néhány szóló koncertdarab is hallható lesz barokk furulyán, oboán, illetve csembalón. Bár éppen Telemann volt az, aki a kottában elsőként előírta, mely hangszereken kell a műveit előadni, a Triola fúvósegyüttes – korábbi hagyományait folytatva – ezt ismét mai modern hangszereken, furulyák és fuvolák helyett oboán, illetve klarinéton játssza. A hangzás így teljesen újszerű, hangzásban kicsit erősebb és tömörebb lesz. Az egyes szólamok magukban, de egymással való játszadozásában is jobban követhető az igen különböző hangszínű hangszereknek köszönhetően. Bízunk benne, hogy ez a játék, valamint a barokk előadásmód, artikuláció 300 év múltán is mesél, sőt beszél a közönségünknek.”

wekerle-terzene20170813