PROGRAMAJÁNLÓ  2018. október 17.
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Így szerettek ők – felolvasószínházi sorozat

A KMO Művelődési Ház Fedák Sári Nosztalgia Színházbérlete keretében az idén ősszel és jövő tavasszal Réczei Tamás: Így szerettek ők... című felolvasószínházi sikersorozatát láthatják a színházba járók, illetve irodalomkedvelők.

igy-szerettek-ok

A felnőtteknek és nagyobb diákoknak egyaránt ajánlható előadássorozat Nyáry Krisztián „szerelmeskönyveiből" készült, mely által bepillantást nyerhetünk Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc szerelmi életébe ismert és neves színművészek közreműködésével!

Mi van az iskolában megtanult életrajzok és életművek mögött? Hús-vér emberek, valódi örömökkel, sorsokkal, kapcsolatokkal, érzésekkel, érzelmekkel és tragédiákkal. A felolvasószínházi sorozat a legismertebb magyar írók és költők művek és könyvek mögötti szerelmi életét mutatja be a Nyáry Krisztián által megírt népszerű történetek nyomán. A sorozat ötletgazdája Réczei Tamás rendező, aki a Szegedi Tudományegyetem bölcsészhallgatóinak kutatásai alapján készítette el az egyes előadások szövegkönyvét.

Az első előadás november 6-án kedden 19 órakor lesz, mely Karinthy Frigyes, Bőhm Aranka és Déry Tibor szerelmi háromszögét dolgozza fel. Tervezett szereposztás: Karinthy Frigyes – Scherer Péter, Bőhm Aranka – Danis Lídia, Déry Tibor – Hajduk Károly.

A következő előadás 2019. február 26-án lesz, Móricz Zsigmond, Holics Janka és Simonyi Mária szerelmi háromszögéről szól. Tervezett szereposztás: Móricz Zsigmond – Koltai Róbert, Holics Janka – Járó Zsuzsa, Simonyi Mária – Szilágyi Csenge. Móricz Lili megformálójának Tamás Réka kispesti iskolást javasolták a KMO-ban működő Mert kell egy hely Színjátszó Műhely vezetői: Urbán Andrea és Bodor Géza színművészek.

A sorozat harmadik előadása 2019. április 16-án (a Költészet Napja alkalmából) Szabó Lőrinc, Mikes Klára és Korzáti Erzsébet történetét dolgozza fel. Tervezett szereposztás: Szabó Lőrinc – Nyáry Krisztián, Mikes Klára – Kerekes Viktória, Vékesné Korzáti Erzsébet – Kurta Niké.
Rendező: Réczei Tamás.

Nyáry Krisztián az Így szerettek ők c. könyvek szerzője a sorozatról elmondta: a magyar költők, írók szerelemi életét feldolgozó rövid irodalomtörténeti etűdök, szórakoztató ismeretterjesztő írások kedvet csinálhatnak a művekhez és a szerzőkhöz diákoknak, felnőtteknek egyaránt. Az előadások 60-80 percesek.

Bérlet és jegy kapható a KMO-ban, illetve a jegy.hu internetes oldalon!
Bérlet: 5700 Ft/3 előadás, jegyár: 2300 Ft/előadás (elővételben), 2500 Ft/előadás (az előadások napján).
Csoportos diákbérlet és jegyár: 4500 Ft/3 előadás, jegyár: 1800 Ft/előadás (elővételben, regisztráció: p.toth@kmo.kispest.hu, tel.: 20/339-7585)