PROGRAMAJÁNLÓ  2019. március 21.
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Hippolyt, a lakáj

A Színházi Világnapon, március 27-én 19 órakor a Hippolyt, a lakáj című vígjátékkal a nagy nevettetőkre, Kabos Gyulára, Csortos Gyulára és Jávor Pálra is emlékezik a KMO.

hippolyt

A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását. Ezen a napon köszöntik a színészeket. A KMO-ban első ízben tavaly szerveztünk a világnap alkalmából neves előadást, akkor a Turay Ida Színház Francia szobalány című vígjátékával ünnepeltünk.

KMO