A holokauszt kispesti áldozatainak gyásznapján
Kispestiek és lőrinciek emlékeztek az 1944-ben haláltáborokba hurcolt zsidó és cigány áldozatokra. 1944. június 30-án több mint háromezer zsidó és cigány származású embert deportáltak Kispestről németországi haláltáborokba. Kispest Önkormányzata gyásznappá nyilvánította június 30-át. A megemlékezést a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Országos Szövetségének (MEASZ) kispesti szervezete és a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (RFE) szervezte.
A Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia volt a gyásznapi megemlékezés első állomása. Itt avatták fel 2006-ban Székely Mihály operaénekes és dr. Tomori János káplán emléktábláját, a világhírű operaénekes itt, barátjánál talált menedéket a nyilas terror alatt (nem messze a Kispesti Kaszinótó, amely akkoriban nyilas székház volt). „Ebben a plébánia épületben rejtegette Dr. Tomori János káplán a világhírű izraelita operaénekest, Székely Mihályt 1944 október 25 – 1945 január 10-ig. Bátor emberbaráti cselekedetéért az utókor tisztelete övezze Őt!” – olvasható az emléktáblán a két barát arcképe alatt. Székely Mihály portréja egy 1944. szeptemberi dedikált fénykép alapján készült, így a táblán ennek szövege is olvasható: „Jánosnak! Igaz, őszinte szeretettel és nagyrabecsüléssel Székely Mihály”.
A plébánia előtti megemlékezésen Losó Györgyné Melinda, az RFE elnöke idézte Hegedűs László atyának a 2006-os avatás alkalmából elhangzott gondolatait, amelyben az esperes-plébános hangsúlyozta: „nemcsak megalkuvók voltak, hanem olyanok is, akik hősiesen helytálltak.” A folytatásban Gyetván Gábor plébános emlékezett az 1944-ben elhurcolt áldozatokra a Nagyboldogasszony Templomban, ahol tablókiállítás is felidézte a zsidó és a roma holokausztot. A templomban közreműködött Lakatos Diána operaénekes, akit Miczinger Ilona kísért orgonán.
A Kispesti Újtemető izraelita parcellájában lévő kispesti és pestszentlőrinci emléktábláknál Vinczek György alpolgármester köszöntötte a megjelenteket az önkormányzat nevében. Az egyes emberek, a közösségek, a társadalom szolidaritásának szükségességét hangsúlyozta az elesettek, a kirekesztettek felé, és – utalva Tomori János káplán és Székely Mihály esetére – jó példaként említette a katolikus egyház embermentő tevékenységét a vészkorszakban. Egyben felhívta a figyelmet az emlékezés fontosságára és arra, hogy tanulni kell a múlt hibáiból, meg kell akadályozni a kirekesztést. Azt is elmondta Vinczek György, hogy az emlékezés civil kezdeményezésre jött létre, hagyománnyá vált, az önkormányzatnak az a dolga, hogy támogassa ezt, azért hogy mindig legyen, aki emlékezik.
A MEASZ képviseletében Szonderik Gyula emlékezett a napra, amelyet 9 éves gyerekként élt át, és látta, amint a kispesti vasútállomáson a csendőrök marhavagonokba lökdösték be az embereket. „Emlékezzünk rájuk, azért vagyunk itt, nehogy még egyszer előfordulhasson!” – hangsúlyozta.
Frank Gabriella, a XVIII. kerületi helytörténeti gyűjtemény (ma Tomory Lajos Múzeum) korábbi vezetője, aki 2004-ben monográfiát írt a lőrinci zsidóság történetéről (1300 lőrinci zsidót hurcoltak el náci haláltáborokba) a közös kispesti és lőrinci kapcsolatokról is beszélt. Elmondta, a kispesti és a lőrinci sokáig közös hitközség volt, a lőrinci 1932-ben levált ugyan a kispesti hitközségről, de a szoros kapcsolat megmaradt. Jól példázta ezt, hogy Kispest tudós rabbijának, dr. Bánde Zoltánnak Éva lánya a lőrinci főrabbi, dr. Günczler Péter felesége lett 1933-ban. Kitért a kevés vészkorszaki segítőre is, említette Somogyi László plébánost, aki tizenhét zsidó családot mentett ki a monori táborból, valamint Wimmert Béla plébánost is, aki a keresztlevelekkel 80 embernek biztosította a túlélést. A mai Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola helyén akkor árvaház működött (a Jézus Isteni Szívéről nevezett karmelita apácák fiúnevelő-intézete és árvaháza), itt mintegy száz zsidót mentettek, amiről senki nem tudott. Arról is beszélt, hogy a lőrinci zsidók nagyon erősen kötődtek a településhez, aktívan részt vettek annak mindennapjaiban vezető szerepben is: a 20 legtöbb adót fizető közül 11 zsidó származású ember volt. Rendkívül sokat tettek a településért ők is és minden zsidó polgár – hangsúlyozta.
Landauer Attila kisebbségkutató, a Károly Gáspár Egyetem munkatársa rövid előadásában elmondta: a magyarországi cigányság deportálása a zsidóság után következett. Jelen állapot szerint – kutatás közben vannak – Kispest az a település, ahonnan a legtöbb olyan cigány embert lehet megnevezni, akiknek a deportálása, meggyilkolása német levéltári dokumentumokkal is igazolható, ez jelen állapot szerint 58 fő.
A temetői megemlékezésen Farkas Gyula hegedül és dr. Teleki Judit verset mondott. A Holokauszt-emléknap a Méltóság Napja Templomban ért véget beszélgetéssel, amelyen mások mellett Lakatos Anka lelkész, Hanti Vilmos MEASZ-elnök, Szonderik Gyula, Losó györgyné, Bencze Marianna zsidó kultúrtörténész, Frank Gabriella, Grescho József vecsési helytörténet-kutató, Landauer Attila, Sommer Katalin holokauszt-túlélő, valamint Teknős Ferenc önkormányzati képviselő, Vinczek György és Varga Attila alpolgármesterek vettek részt.
