HÍREK  2019. november 25.      1,008
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Izlandi napot rendeztek a WKK-ban

Nemzeteket bemutató sorozatának 13. állomásaként izlandi napot tartott a Wekerlei Kultúrház, a Skandináv Ház Alapítvánnyal együttműködésben. Az elmúlt években bolgár, török, indiai, japán, egyiptomi, afrikai, spanyol, francia, svéd, olasz, dán és portugál tematikus napokat rendezett a WKK azzal a céllal, hogy kikapcsolódással egybekötve mutassa be az országok és népek kultúráját az érdeklődőknek.

Izlandi napot rendeztek a WKK-ban
A képre kattintva galéria nyílik. (9 kép)

Az egyik legészakibb és legtitokzatosabb nemzettel ismerkedhettek meg azok, akik részt vettek az Izlandot bemutató programsorozaton szombaton, a Wekerlei Kultúrházban. Az izlandi nap megnyitóján az esemény díszvendége, Utassy Ferenc, az Izlandi Köztársaság tiszteletbeli főkonzulja, dr. Hiller István, Kispest országgyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke, Gajda Péter polgármester és Szabó Mária, a WKK igazgatója mondott köszöntőt. Szabó Mária külön megköszönte a szervezésben nyújtott segítséget Bonecsuk Mónika művelődésszervezőnek és Varga Veronikának, a Skandináv Ház munkatársának.

Az ünnepélyes megnyitó után került sor Az izlandi manók titkos élete című gyermekrajz-pályázat díjátadójára és az alkotásokból összeállított kiállítás megnyitójára. A zsűri tagjai – Major-Takács Eszter animációsfilm-rajzoló és a Skandináv Ház alapítvány munkatársai – összesen 112, különböző technikával készült alkotásból választották ki a legjobbakat. A külön kategóriában induló 6-9 évesek és a 10-14 évesek ugyanannyi pályaművet küldtek be.

Az izlandi nap gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kínált érdekes programokat. Az emeleten ismeretterjesztő előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők: dr. Mari László, az ELTE TTK Természetföldrajzi Tanszékének egyetemi docense Izland földrajzi érdekességeit, Veress Dávid, az Észak folyóirat főszerkesztője a sagák világát mutatta be. Gyönki Viktória történész, Karl Jóhann Bjarnason izlandi orvostanhallgató és Rácz Kata, az Észak folyóirat szerkesztő-műfordítója az izlandi hétköznapokról beszélgetett. Bárdos Csaba filmesztéta képi világokból és élményekből szőtt filmfelvezetőt, majd a Kosok című, többszörösen díjnyertes izlandi filmet tekinthették meg az érdeklődők.

A kultúrház előterében Darab Zsuzsa fotóművész izlandi fotóiból nyílt tárlat, a földszinten eredeti izlandi receptek alapján készült különleges halételeket és süteményeket lehetett kóstolni. Az izlandi keresőjátékon a kiállításon szereplő érdekességeket kellett felkutatni és gyűjteni, a Skandináv Ház Alapítvány munkatársaival az aktualitásokról, tapasztalatokról beszélgethettek a látogatók. Sőt, megalkothatták a saját izlandi nevüket is a WKK munkatársainak és önkénteseinek segítségével. A gyerekeket a Norde Gard (Északi Gárda) vezetésével a vikingek életét, a telepesek világát idéző játszóház várta, és kézműves foglalkozásokon vehettek részt. Az est folyamán két izgalmas szabadtéri fegyverbemutatóra is sor került.

A Wekerlei Kultúrház nemzeteket bemutató sorozata azzal a küldetéssel indult – lassan egy évtizede – az útjára, hogy különböző távoli vagy európai országokat, kultúrákat hozzon közelebb, a közös értékek mentén, az érdekességekre való rácsodálkozással, a hétköznapokat, szokásokat, élményeket, művészetet, találmányokat, ízeket és embereket közvetlenül bemutatva. Legalább ilyen fontos volt a szervezők számára, hogy az élményszerű ismeretterjesztés módszerével színvonalas, komplex programot nyújtsanak minden korosztály számára – mondta lapunknak Szabó Mária, a WKK igazgatója.

A rendezvényt a Skandináv Ház Alapítvány, a Wekerlei Kulturális Közhasznú Alapítvány (WEKKA) és Kispest Önkormányzata támogatta.