Tisztelt Kispestiek!
Kerékpárosbarát infrastrukturális fejlesztések Budapest XIX. kerületében (az Üllői úton és a Hunyadi utcában) című projekt kivitelezési munkálataival kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot.
A fejlesztés célja, hogy Budapesten a mindennapi közlekedési célú utazások esetén növekedjen a kerékpáros közlekedési módot választók részaránya a közlekedők körében, hozzájárulva ezzel az élhetőbb és fenntarthatóbb városi környezet kialakulásához, valamint az alacsonyabb károsanyag-kibocsátási szint eléréséhez. Cél továbbá a közúti torlódások mérséklése az egyes közlekedési módok jobb arányának elérésével, s mindezek érdekében cél az egységes és kerékpározható közúthálózati kialakítás megteremtése.
A kivitelező tájékoztatása szerint:
- az Üllői úton az aszfaltozási munkálatokra a forgalom legkisebb akadályoztatása érdekében július 3-án és 4-én az éjjeli órákban kerül sor. Július végéig az útburkolati jelek és egyéb kisebb munkálatok is elkészülnek.
- a Hunyadi utcában az útépítési munkák és egyéb közműkiváltások július első hetében befejeződnek. A napokban befejeződött a József Attila utca – Ady Endre út közötti szakaszon a parkolósávot kijelölő középszigetek építése is. A hónap második hetében kerül sor a régi aszfaltburkolat felmarására, új aszfaltburkolat építésére. A hónap második felében az útburkolati jelek is felfestésre kerülnek, így július végére szinte teljes egészében elkészülhet a Hunyadi utcai fejlesztés is.
Kérem tájékoztatásunk szíves elfogadását, és türelmüket a biztonságos kerékpáros közlekedés érdekében történő építkezés okozta kellemetlenségek miatt.
Tisztelettel:
Zöldprogram Iroda