KÖZLEMÉNYEK  2020. július 30.
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Momentum képviselője ismét nem mond igazat

„Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Paróczai Anikó önkormányzati képviselő ismét hazudik. Az önkormányzati többséget biztosító pártok képviselői - Paróczai Anikó és Soproni Tamás jelenlétében - több mint egy hónappal ezelőtt állapodtak meg arról a forgatókönyvről, melynek eredményeként januártól új struktúrában működhetnek a kerületi cégek, az önállóan gazdálkodó intézmények. Akkor arról is megállapodás született, hogy milyen formában és mikor történhet meg a cégek újbóli átvilágítása is. Ez a munka a Momentum által elfogadott menetrend szerint halad jelenleg is. Mint ahogy Kránitz Krisztián és Lackner Csaba vagyonnyilatkozati vizsgálata is több mint egy hónapja lezajlott, annak eredménye azóta is nyilvános, tehát Paróczai Anikó ebben az esetben sem mond igazat. Sajnáljuk, hogy a képviselő asszony bizottsági elnökként, bizottsági alelnökként, egyéni képviselőként és tanácsnokként nem az érdemi feladatokkal, hanem a médiaszerepléssel foglalkozik.”

Kispest Önkormányzata 

varoshaza-tavasz-jo