KÖZLEMÉNYEK  2020. augusztus 23.
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Tüdőgondozás és tüdőszűrés Kispesten

A tüdőgyógyászati osztály két részből áll, ahol ugyanazon orvosok és asszisztensek dolgoznak. Az osztály egyik része a tüdőgondozó, amely a betegek ellátásával és gondozásával foglalkozik, a másik rész pedig a tüdőszűrő.

Bár úgy nézhet ki, mintha a két egységet az utóbbi időben összevonták volna, hiszen jelenleg ugyanazon a bejáraton érhető el mindkét egészségügyi szolgáltatás. Ennek csupán az az oka, hogy a régi, nagy sugárterhelés veszélyét magával hordozó röntgengépet, amelyet a tüdőszűrések alkalmával használtak, „leváltották” a tüdőgondozóban digitális, modern, kis sugárterheléssel bíró röntgengépre, így megoldható az egy helyen való rendelés. A tüdőszűrés és a tüdőgondozó váltott műszakkal dolgozik, és a két rendelés között fertőtlenítő takarítást végeznek. A jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel ugyanúgy hőmérőzés, kézfertőtlenítés, szájmaszk használata kötelező az egészséges emberek szűrésénél is.

Az osztály működésével kapcsolatban sokakban kérdésként merül fel, miért kell időpontot kérni a tüdőszűrésre. Korábban valóban nem volt ilyen intézkedés, ám alkalmazkodnunk kell a Kormány által előírt rendeletekhez, mint minden más osztályon az ország minden egészségügyi intézményéhez hasonlóan. Jelenleg járványügyi készültség van érvényben, az egészségügyi ellátást előjegyzés alapján, időpontra lehet igénybe venni. Ez vonatkozik a tüdőszűrésre is. Az időpontra történő tüdőszűrői ellátáskor azt az előnyt élvezheti a beteg, hogy minimális a várakozási idő. Amennyiben az időpont előtt 10 perccel érkeznek, a várakozási idő 10 perc lesz, ezért is kérik, ne jöjjenek a betegek ennél korábban.

Egymástól függetlenül két, az osztályon dolgozó tüdőgyógyász szakorvos „leletezi” a felvételeket. A kórosnak ítélt felvételek alapján behívják azokat, akiket tovább kell vizsgálni. Ha a felvételek a kettős leletezés során negatívnak bizonyulnak, azok felvehetik a leleteket, a szabályozás alapján 2 héten belül. A XIX. kerületben ezt az időszakot kevesebb mint 1 hétre tudták csökkenteni. A lelet kiadására meghatározott időintervallumot különítettek el, ezért ha a leletért jövő jelzi, hogy szeretné kézhez kapni a leletét, akkor ezt elő kell keresniük, és addig valóban várni kell, mint mindenhol máshol, ahol leletkiadása történik.

Sajnos a szűrések eddig a járvány idején tiltottak voltak (három hónapig), jelenleg a készültségi helyzetnek megfelelő korlátozásokkal működnek. A kormányzati rendeletek által szabályozott korlátozások azért vannak, mert védik a betegeiket, és az egészséges szűrésen megjelenő lakosokat is. Mindent megtesznek azért, hogy a járványügyi vészhelyzetben vagy készültségben is a beteg és az egészséges lakosok iránti felelősségteljes eljárásaikat, munkájukat szakmailag is magas színvonalon végezzék.

A tüdőszűrő munkájának egyik elismerése, hogy nagyon sokan más kerületekből is igénybe kívánják venni szolgáltatásaikat, még ebben a helyzetben is, amikor járványügyi intézkedésekkel nehezített a rendelésük.

Dr. Nyírő Melinda, a Tüdőgondozó vezető főorvosa

egeszsegugyi-intezet-jo