KÖZLEMÉNYEK  2020. december 10.

Kispesti Közösségi Költségvetés 2021. – Szavazás!

A Kispest Újság korábbi mellékletekében Polgármesteri Programom részeként még ősszel kértem arra a kispestieket, hogy a Közösségi Költségvetés 2021. program részeként osszák meg velem javaslataikat. Ezzel a lehetőséggel élve több mint hatszáz javaslat érkezett hozzánk melyeket kollégáim az elmúlt hetekben a megvalósíthatóság szempontjából egyenként megvizsgáltak.

Számos olyan javaslat is érkezett, melyek nem tartoznak helyi önkormányzati hatáskörbe. Ilyenek például a tömegközlekedésre, jelzőlámpákra, gyalogátkelőhelyekre vonatkozó javaslatok, melyeket továbbítottunk az illetékes fővárosi szerveknek. Több kisebb beruházásról szóló, például fasorok metszésére, apróbb javításokra vagy virágágyások létesítésére vonatkozó kérést az illetékes szakirodák automatikusan beterveznek következő évi feladataik közé, így azokról most nem kell döntenünk.

A szavazólap kitöltésével és visszaküldésével arról dönthetnek a kispestiek, hogy az egyes városrészekben mely projekt 2021-es megvalósítását szeretnék támogatni. Ennek érdekében kérem, hogy városrészenként csak egy fejlesztési tételre szavazzanak. A legtöbb szavazatot kapott javaslatot az önkormányzat 2021-ben megvalósítja. A szavazás eredményéről a Kispest Újságban részletesen beszámolunk majd.

Gajda Péter
Kispest polgármestere

Szavazólap (doc)

Online szavazás 

Határidő: 2021. január 31.

kispest 

Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.