HÍREK  2021. május 23.      712
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A kispesti bérlakásállományt is lenullázná egy készülő törvénymódosítás

Kispest polgármestere az önkormányzati tulajdon és a kispestiek védelmében levélben fordult az országgyűléshez.   

Böröcz László (Fidesz) benyújtott törvényjavaslata a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályok módosításáról, lényegét tekintve ellehetetleníti az önkormányzatok lakásgazdálkodási feladatainak ellátását, ennek keretében az arra rászorulók, nehéz helyzetbe került személyek, családok számára átmeneti lakhatás biztosítását – mondta el lapunknak Gajda Péter polgármester.

A törvénytervezetben, csekély kivételtől eltekintve, vételi jog illeti meg az önkormányzati, valamint az állami tulajdonú, az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nyilvántartott lakásra a bérlőt, a bérlőtársakat, a társbérlőt, valamint ezen személyek hozzájárulásával azok egyenesági rokonait, valamint örökbe fogadott gyermekét.

Két meghökkentő feltétel is olvasható a tervezetben:
1. A vétel joggal érintett lakás vételára a törvénytervezetben foglalt körülményektől függően a forgalmi értek 10,5 százaléka és 30 százaléka között változhat, de a 30 százalékot semmilyen körülmények között nem haladhatja meg.
2. A vételi jog gyakorlásának időbeli feltétele csupán, hogy a bérleti jogviszony legalább 2020. december 31. napján már fennálljon.

A Gajda Péter levelében felvázoltak szerint a teljes önkormányzati lakásállomány mintegy négyötödét szociális alapon adták bérbe, azaz a bérlők anyagi helyzetük szerint az alsóbb jövedelmi kategóriába tartoznak. Ezért a lakásállomány drasztikus csökkenése kihat majd a segítségre szorulók lakhatáshoz jutására, amennyiben nem marad lakás, nem tudnak ezeken a családokon segíteni. A forgalmi érték töredékén történő értékesítés a közfeladat teljesítését lehetetleníti majd el.

Pedig folyamatosan érkeznek kérelmek fiataloktól, akiknek nincs pénzük lakásvásárlásra, önálló lakhatást csak az önkormányzattól remélhetnek, mert az albérleti díjakat sem, vagy csak nehezen tudják kifizetni, de vannak olyan albérletben lakók, akik az utóbbi időben megemelkedett lakbéreket már nem tudják fizetni, ezért felszólították őket a lakás elhagyására.

Sok olyan esetben is érkezik kérelem, ahol árverezés miatt, korábban felvett hitelfizetési problémák miatt veszítik el lakásaikat, vagy egyéb egészségi, lakhatási gondok adódnak, például a nagyon súlyos beteg, rokkant, műtét előtt álló, súlyosan fogyatékos családtagot, gyermeket nevelő családoknál. De egy katasztrófahelyzetben (tűz, robbanás) sem tud majd az önkormányzat lakás hiányában időleges segítséget nyújtani.

Gajda Péter felhívja a döntéshozók figyelmét arra, hogy a legtöbb bérlő szociális alapon bérli a lakásokat és alacsony jövedelemmel, nehéz megélhetéssel rendelkeznek, még ha nagyon kedvezményesen meg is veszik az ingatlant, a részletek fizetési gondot okozhatnak számukra.

Sajnos a lakásállomány jó része elavult, közel százéves, vagy még régebbi épületben található, így ezek nagy része felújítandó. Az ingatlanok között még mindig van komfortnélküli, vagy félkomfortos, alacsony komfortfokozatú. Amennyiben ezeket a régi épületeket a bérlők meg is veszik most kedvező áron, nem lesz pénzük a későbbiekben felújítani.

Ezen körülményekre is tekintettel, a vevőt terhelő ideiglenes elidegenítési tilalom nélküli javaslat sajnos az érintett tulajdonosokat ismét a lakásra várók közé juttató lakásmaffia tevékenység melegágya is lehet.

Az önkormányzati vagyon védelmében az is megfontolandó szempont, hogy az elmúlt években szinte csak felújított, költözhető lakást adott bérbe az önkormányzat, mert célul tűzték ki a lakásállomány minőségének javítását. Így az is előfordulhat, hogy az adott ingatlanra többet költöttek már a múlt évben, mint amennyiért idén megveheti bérlője az akár még egy éve sem bérelt lakást.

Lakásért életjáradék programban is szereztek már önkormányzati lakásokat, jelentős anyagi ráfordítással, de minderre, a törvénymódosítás elfogadása után a jövőben már nem lesz lehetőségük.

A módosító javaslatban foglaltak elfogadása esetén, Gajda Péter szerint minden alkotmányos alap nélkül, részben az éppen most, mondhatni véletlenszerűen, lakhatásuk egyéb módon történő megoldásáig önkormányzati bérlakásban élők tulajdonhoz juttatása történik. Ez önmagában nem lenne probléma, ha a jövőben a mostani bérlőkhöz hasonló helyzetbe kerülők számára további lakások állnának rendelkezésre, amelyeket azok majdan szintén hasonló feltételek mellett tudnának majd megvásárolni. Ez azonban a jelenlegi ingatlanpiaci körülmények között nem valósulhat meg.

A módosító javaslatban foglaltakkal kapcsolatosan az önkormányzat összetett alkotmányos aggályait is megfogalmazza a polgármester, és kiemeli a tulajdonosi jogok korlátozását, a hasonló élethelyzetben lévő személyek közötti indokolatlan különbségtételt, mind a nemzeti vagyonnal való gazdálkodási kötelezettség és védelemmel kapcsolatos feladatok ellátásának akadályoztatását. 

arpadu01