HÍREK  2021. június 11.      2,017
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Köszöntötték 2020 díjazottjait

Hárman vehettek át Kispest Díszpolgára címet, tízen Kispestért Díjat, tizenöten Dicsérő Oklevelet, nyolcan pedagógusoknak járó kitüntetést a mai dísztestületi ülésen a KMO-ban. 2020-ban, Kispest önálló településsé nyilvánításának 149. évfordulója alkalmából a járvány miatt elmaradt az ünneplés, csupán a díszpolgárokat köszöntötték az év végén. Most pótolták a rendezvényt.

Köszöntötték 2020 díjazottjait
A képre kattintva galéria nyílik. (36 kép)

Különleges alkalom a mai, mert nagyon hosszú idő után találkozhatunk ilyen széles körben a KMO-ban – mondta el köszöntőjében Gajda Péter polgármester. Azért is különleges, mert ma a kerület 149. születésnapját ünnepeljük, holnap pedig a 150. évfordulót. Normális esetben a két dátum között egy év telik el, de a pandémia miatt úgy alakult a helyzet, hogy tavaly nem tudtuk, csak nagyon szűk körben köszönteni a 2020-as év díszpolgárait – tette hozzá a polgármester.

Dr. Hiller István, Kispest országgyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke beszédében az elmúlt egy év változásairól beszélt. Hangsúlyozta, már az is nagy dolog, hogy ennyien együtt lehetünk egészségesen a művelődési központban. Beszédében a koronavírus-járvány hőseiről és áldozatairól is megemlékezett. Az országgyűlési képviselő elmondta, ezen a délutánon ünnepeljük azokat, akiknek az életműve, tevékenysége kötődik Kispesthez, a közösséghez.

A Kispesti Önkormányzat Képviselő-testületének döntése alapján 2020-ban három Kispesthez kötődő, nagyra becsült személyiség vehette át a Kispest Díszpolgára címet. A Kispest város címerének rajzolatával ellátott arany emlékgyűrűt már tavaly, szűk körben átadták a díszpolgároknak. A Kispest Díszpolgára kitüntető címet Gajda Péter polgármestertől, és dr. Hiller Istvántól, Kispest országgyűlési képviselőjétől, az Országgyűlés alelnökétől vehették át a kitüntetettek.

Kispest Önkormányzata Díszpolgári címet adományozott Dr. Zádori Magdolna korábbi tisztifőorvosnak. Dr. Zádori Magdolna munkája során nemcsak hivatalból ellenőrzött, hanem tanácsaival segítette mindenki munkáját, akár a hétvégéken, ünnepnapokon is. Szerették a fiatalok, akiket tanított élete során, így a Semmelweis Ignác középiskolások. Gyakran tartott egészségügyi előadásokat, és nem felejtette el sohasem orvosi hivatását sem. Emberségesen, ugyanakkor mindig következetesen végezte szakmai munkáját a hosszú évtizedeken át.

Kispest Önkormányzata Díszpolgári címet adományozott Dr. Jókai Oszkár korábbi országos tűzoltóparancsnok részére. Dr. Jókai Oszkár Kispesten született. Érettségit követően a VIII. kerületi tűzoltó-parancsnokságra szerelt fel vonulós tűzoltónak, 1990-ben, már kerületi parancsnokként, sikeresen pályázta meg az országos tűzoltóparancsnoki pozíciót. 1993-ban vonult nyugállományba, utána tűzvizsgálati szakértőként, és igazságügyi szakértőként dolgozott tovább. Aktív közéleti életet él ma is, könyvet ír és rendszeresen publikál.

Kispest Önkormányzata Díszpolgári címet adományozott Ertelné Csák Juditnak, a Kispesti Vass Lajos Általános iskola korábbi igazgatójának. Az iskola Pedagógiai Programjába beemelte a környezeti és az egészségnevelést. Hitvallása, hogy az iskola alapfaladata a felzárkóztatás és az esélyegyenlőség biztosítása, amiért elnyerte az „Esélyteremtő pedagógus” címmel járó Teleki Blanka-díjat. A felzárkóztatás mellett a tehetséggondozás is kiemelt szerepet kapott nevelő-oktató munkájában az élménypedagógia terén. 2020 nyarán nyugállományba vonult.

Kispest Önkormányzatának képviselő-testülete 2020-ban is döntött a Kispestért Díjak odaítéléséről, amelyet Gajda Péter polgármestertől, dr. Hiller István országgyűlési képviselőtől, valamint Varga Attila, Kertész Csaba és Vinczek György alpolgármesterektől vehettek át a díjazottak.

Kispestért Díjban részesült: Boros Gábor nyugdíjas középiskolai tanár, Losó Györgyné, a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület elnöke, Major Ernőné polgármesteri személyi titkár, Dr. Halász Géza, a Kispest Kertvárosi Közösségi Egyesület elnöke, Balázs Piroska, a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat intézményvezetője, Hunkár Erzsébet címzetes rendőr főtörzszászlós, Dr. Wolkóber Ágnes háziorvos, Póti Tímea, a Jegyzői Kabinet Iroda személyi titkára, Nagy Tamás tűzoltó főhadnagy, Kozma Mihály, a Honvéd és a magyar válogatott egykori labdarúgója.

A Kispesti Önkormányzat képviselő-testülete külön elismerési formát alapított azon köztisztviselők és közalkalmazottak számára, akik az elmúlt években, évtizedekben munkájukkal bizonyították elhivatottságukat, és hozzájárultak szűkebb közösségük megbecsüléséhez, Kispest fejlődéséhez. Az elismeréseket Gajda Péter polgármester és dr. Béja Julianna jegyző adták át.

Dicsérő Oklevélben részesült: Kiss-Szitár Klára Orsolya, a WKK művelődésszervezője, tagintézmény-vezetője, Verbó László, a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat Wekerlei Szakmai Egységének technikai munkatársa, Földi Laura, a Szociális Szolgáltató Centrum otthonvezetője, Antal Beatrix, a Kispesti Egészségügyi Intézet tüdőgyógyászati asszisztense, Győriné Bán Mária, az Önkormányzat, Humánszolgálatatási Irodájának munkatársa, Hulik Melinda, az Önkormányzat Jegyzői Irodájának munkatársa, Kékesné Horváth Valéria, az Önkormányzat Pénzügyi Irodájának munkatársa, Nagy-Koi Anita, az Önkormányzat Jegyzői Irodájának munkatársa, Németh Tamásné, az Önkormányzat Humánpolitikai Csoportjának munkatársa, Oroszki Zoltán, az Önkormányzat Vagyongazdálkodási Irodájának munkatársa, Molnár Lászlóné Ilonka civil önkéntes, nyugdíjas, Bödöcs Brigitta, a Kispesti Bolyai János Általános Iskola igazgatóhelyettese, Kanalasné Keller Margit, a Kispesti Arany Óvoda óvodavezető-helyettese, Homoki Hajnalka, a Kispesti Kós Károly Általános Iskola igazgatóhelyettese, valamint Varga Eszter, a Pannónia Általános Iskola matematikatanára.

A képviselő-testület külön elismerési formákat alapított a kispesti nevelési-oktatási intézményekben dolgozó azon közalkalmazottak részére, akiknek feladata a gyermekekkel való közvetlen foglalkozás, és a pedagógiai-szakmai szolgáltatások ellátása, illetve a speciális nevelési igényű tanulók együttnevelése. Az elismeréseket Gajda Péter polgármester és Paróczai Anikó, a Közművelődési Bizottság elnöke adták át.

Elismerő Oklevél Kiemelkedő Pedagógiai Tevékenységért elismerésben részesült Wirtz Zsuzsanna, a Hungária Általános Iskola és Kollégium igazgatóhelyettese, Dinyáné Németh Marianna, a Kispesti Eötvös József Általános Iskola angol szakmai munkaközösség vezetője.

Kispest Gyermekeiért Elismerő Oklevelet kapott Rónaszéki Ágnes, a Kispesti Tarka-barka Óvoda óvodapedagógusa, valamint Takács Gyöngyi, a Kispesti Mézeskalács Művészeti Modell Óvoda dajkája.

Együttnevelő Pedagógus Elismerő Oklevélben részesült Abonyi Tünde, a Kispesti Gábor Áron Általános Iskola tanítója és Kovács Csabáné, a Kispesti Árnyas Óvoda óvodapedagógusa.

Polgármesteri Dicsérő Oklevél Kiemelkedő Pedagógiai Tevékenységért elismerésben részesült Fejes István, a Hungária Általános Iskola igazgatója és Velenceiné Horváth Zsuzsanna, a Kispesti Szivárvány Óvoda óvodavezető-helyettese.

Kispestért Oklevelet kapott a Nyugdíjas Pedagógusok Egyesülete Kispest.

Az ünnepség résztvevőit és a díjazottakat a Kispesti Szatmári László Alapfokú Művészeti Iskola művésztanárainak zenekara köszöntötte. Szimicsevics Judit fuvolán, Erős Csaba zongorán működött közre. A műsorfolyamban Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész József Attila: Thomas Mann üdvözlése című versét szavalta el.