HÍREK  2021. augusztus 29.      601
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Wekerle Sándorra emlékeztek szülővárosában, Móron

Kispest Önkormányzata képviseletében Vinczek György alpolgármester, Bernát Péter kabinetfőnök, a móri születésű Szemeti Hajnalka, valamint a Wekerlei Társaskör Egyesület (WTE) jelenlegi és korábbi elnöke, Somlói Judit és Nagy Tamás helytörténész vett rész az első polgári származású magyar miniszterelnök halálának 100. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségen és koszorúzáson, pénteken Móron, amelyre meghívták annak a 12 városnak a vezetőjét, ahol Wekerle Sándor még életében, vagy halála után díszpolgári címet kapott.

mor02

A hivatalos ünnepséget megelőző kötetlen beszélgetésen a Kispestet képviselők találkoztak Mór város polgármesterével, Fenyves Péterrel, alpolgármesterével, Czachesz Gáborral, a térség országgyűlési képviselőjével, Törő Gáborral, a Wekerle Sándor Életművét Gondozó Kulturális és Tudományos Alapítvány kuratóriumi elnökével, Buza Ernővel, valamint a Wekerlének díszpolgári címet adományozó városok (Karcag, Debrecen, Győr, Székesfehérvár, Veszprém, Mór, Tapolca, Kispest, Békéscsaba, Miskolc, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza) jelenlévő vezetőivel. Kispesten az önkormányzat 1996-ban adományozott díszpolgári címet a háromszoros miniszterelnöknek, Budapest főváros pedig még életében, 1894-ben.

mor01

A beszélgetésen elhangzott az is, hogy Wekerle Sándor emlékének ápolása az elmúlt egy évtizedben gyorsult fel igazán, pótolva az elmúlt évtizedek elmaradt megemlékezéseit. A helyben is méltatlanul elfeledett móri születésű miniszterelnöknek 2011 óta köztéri szobra áll a város központjában, 1993 óta Mór díszpolgára is, utca, intézmények viselik nevét. Halálának 100. évfordulója tiszteletére pedig szülővárosában idén számos rendezvényt szervezett/szervez a Wekerle Sándor Alapítvány Mór Város Önkormányzatával és helyi civil szervezettel együttműködve.

A WTE képviselőitől megtudhattuk azt is, hogy Kispest nem feledkezett meg sohasem a városrészben Wekerle által kigondolt és az 1908-ban megkezdett munkástelep építtetőjéről. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a telepet az itt élők nevezték el Wekerlének, ahogy a köznapi szóhasználatban évtizedek óta még ma is így ismeri mindenki.

Ezen kívül Kispesten hamarabb volt Wekerle Sándornak szobra, mint szülővárosában, Móron. A kispesti Wekerle Sándor-szobrot, Péterfy László szobrászművész alkotását az önkormányzat a Reneszánsz év 2008-ban állította. A Kós Károly téren felállított másfélszeres életnagyságú szobor bronzból készült, talapzattal együtt 3 méter 20 cm magas.

A WTE 1986-os újraalakulása óta pedig annak a hagyománynak, szellemiségnek az ápolására jött létre, amelyet a 1910-ben alakult elődjétől örökölt. Ennek jó példái, hogy az augusztusi utolsó hétvégén, szombaton és vasárnap délután és este ismét lesz Kulturális Sörkör a Kós téren, de már készülnek a szeptember 18-19-i Wekerlei Napokra, valamint WTE tagjai szeptember 26-án autóbuszos kirándulásra mennek Wekerle Sándor szülővárosába, Mórra.

A hivatalos koszorúzási ünnepségen és megemlékezésen Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára mondott ünnepi beszédet, amelyben méltatta Wekerle Sándor tevékenységét.

Wekerle Sándor, Magyarország első polgári származású miniszterelnöke 1848. november 14-én született a németországi Württembergből származó családban, apja Lamberg gróf móri gazdatisztje volt. Budapesten szerzett jogi diplomát, 1870-től dolgozott a Pénzügyminisztériumban, 1886-tól államtitkárként, egy évvel később a Szabadelvű Párt, a kormánypárt országgyűlési képviselőjévé választották. 1889-től Tisza Kálmán és Szapáry Gyula kormányában volt pénzügyminiszter, Szapáry lemondása után, 1892-ben I. Ferenc József az alig 44 éves Wekerle Sándort nevezte ki kormányfőnek. Hivatali ideje alatt megteremtette az államháztartás egyensúlyát, megszervezte az áttérést az aranyalapú koronára. 1906-ban lett újra miniszterelnök, ezzel egy időben pénzügyminiszter, és egy ideig a honvédelmi és az igazságügyi miniszteri pozíciót is betöltötte. 1910-ig tartott hivatali ideje, a külön osztrák és magyar jegybankra vonatkozó javaslata nem valósult meg, ezért újfent lemondott. Magyarországon addig egyedülálló módon az első világháború idején, 1917. augusztus 20-án harmadszor is kormányfővé nevezték ki. A súlyos beteg politikus az utolsó magyar király, az 1916. december 31-én megkoronázott IV. Károly felkérésére vállalta el a tisztséget. Wekerle Sándort a Tanácsköztársaság alatt először fogdában, majd szanatóriumban, túszként őrizték. 1921. augusztus 26-án, éppen 100 éve hunyt el.