HÍREK  2021. október 14.      279

Újra volt Sulibörze

Tizenhetedik alkalommal rendezte meg a KMO az általános iskolások továbbtanulását segítő középiskolás seregszemlét csütörtökön.

A képre kattintva galéria nyílik. (15 kép)

A program szervezője, Szűcsné Gajárszky Vera lapunknak elmondta, fontos, hogy legyen ez a börze, hiszen a gyerekek itt személyesen is találkozhatnak a jelenlévő középiskolák tanáraival, diákjaival. Megtudhatják, hogy az egyes iskolák a tanulás mellett milyen egyéb tanulmányi lehetőségeket, szabadidős elfoglaltságokat kínálnak jövendő diákjaiknak. Ezek ismeretében könnyebb lesz dönteni a jövőről a szülőkkel együtt.

A KMO művelődésszervezőjétől megtudtuk, a börzén huszonnyolc intézmény várta az általános iskolásokat – a map folyamán mintegy 1200-an érkeztek Kispestről és a környező kerületekből –, a középiskolák mellett többek között jelen volt az Egészségügyi Szakdolgozók Kamarája, valamint hagyományosan a Pedagógiai Szakszolgálat és a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum, amelyek pályaválasztási tanácsadással tudják segíteni a gyerekeket. 

Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.