HÍREK  2021. november 10.      740
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Ünnepeltek a birkózók

Idén 100 éves a Magyar Birkózók Szövetsége, az évforduló alkalmából rendezett ünnepséget a Kispesti Nehézatlétikai Sportiskola (KNSI) a Klinga László Birkózóteremben. A magyar birkózósport egyik legeredményesebb sportolójának nevét viselő létesítmény 2016-ban nyílt meg az Eötvös u. 5/b. alatt. Az önkormányzat kedvezményes, jelképes bérleti díj fejében adta át az épületet a KNSI-nek, támogatva a sportágat.

Ünnepeltek a birkózók
A képre kattintva galéria nyílik. (14 kép)

Ancsin László Magyar Birkózók Szövetsége főtitkára köszöntőjében arról beszélt, hogy most a centenárium kapcsán vette vissza a szövetség a régi, induló nevét (közben Magyar Birkózó Szövetség volt). Elmondta, ez a 100 év tulajdonképpen végig aranykora volt a birkózásnak, hiszen folyamatosan szállították az érmeket és nem kevés aranyérmet a magyar birkózásnak és az egyetemes magyar sportnak. A főtitkár megköszönte szakmai vezetésnek, a szülöknek és az önkormányzatnak a támogatást.

A lényeg az volt hat évvel ezelőtt is, amikor megnyitottuk közösen a szövetséggel a Klinga László Birkózótermet, hogy ne üzleti célra használjuk az épületet, hanem próbáljuk meg a kerületi gyerekeknek átadni. Az elmúlt évek bizonyították, hogy ez helyes, jó döntés volt – fogalmazott köszöntőjében Kispest polgármestere. Gajda Péter elmondta, itt mellette van egy szintén sport céljára átalakított helyiség, a Török Gyula Ökölvívóterem, ez a rész itt a lakótelepi területen azt a célt szolgálja, hogy mozgásra ösztönözze a kispesti fiatalokat, még akkor is, ha nem biztos, hogy magyar vagy olimpiai bajnokok lesznek. Ezért a jövőben is támogatni fogjuk – hangsúlyozta.

A sportot felügyelő alpolgármester szerint is nagyon jó döntés volt 2016-ban átadni a termet az egyesületnek. Kertész Csaba arról beszélt lapunknak, hogy jó kezekben van az egyesület, jók a vezetők, látni lehet azt is, hogy 30-40 gyerek rendszeresen sportol itt, és a közeli óvodával is kapcsolatot alakítottak ki. Hozzátette, a sportban nem az a lényeg, hogy bajnokok legyünk, a sport összetart, közösséget ad. Azt is elmondta az alpolgármester, hogy jövőre a világítás korszerűsítésével támogatja az önkormányzat a KNSI-t.

A névadó, egykori kiváló versenyző arról beszélt, az öltözi rend az alap, már az óvodásokat is erre kezdik rászoktatni. Fegyelemre szoktatjuk őket, ami sajnos ma már elég ritka. Elég nehéz a gyerekeket befogni, becsalni a számítógép mellől egy helyiségbe, egy terembe. Ez a sport nem bélyeggyűjtés, nem kalaplengetés, hanem küzdelem. Én mindig azt mondom: már legyőzted magad, ha felállsz a szőnyegre egy versenyen – fogalmazott Klinga László, hozzátéve, a birkózók között diákolimpiai és serdülő magyar bajnoki érmesek, a szumósok táborában kadett és ifjúsági Európa-bajnoki érmesek vannak. A szumót fel fogják venni az olimpiára, tehát egy kicsit elöl járjunk, hogy dolgozunk a szumón is. Megtudtuk, a járvány megnyirbálta a szakosztályt, sokan lemorzsolódtak, sok minőségi gyerek is abbahagyta, akikbe már komoly munkát fektettek az évek során.

A centenáriumi rendezvényen Gajda Péter polgármester és Kertész Csaba alpolgármester díszoklevelet vehetett át az önkormányzat részére. Az egykori ugyancsak kiváló birkózóról elnevezett Gurics György-díjat ezen az eseményen kapta meg Klinnga László. Köszöntötték a sportiskola munkatársait, Bóna Csabát, Nagy Bélát, Sebők Jánost és Nemes Dávidot. Az edzőterem falát mostantól a Magyar Birkózók Szövetsége zászlaja díszíti, amelyet Németh Szilárd elnök küldött a KNSI-nek.