HÍREK  2021. december 16.      720
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Lélegzet és harmónia

Lélegzet címmel nyílt meg a KMO Előtér-galériájában a Prima Proimissima Közönségdíjas és Prima Díjas pedagógus, grafikusművész, L. Ritók Nóra kiállítása. Január 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők a képeket.

Lélegzet és harmónia
A képre kattintva galéria nyílik. (16 kép)

Gábor Ilona igazgató, majd Vinczek György alpolgármester köszöntötte a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány alapítóját és szakmai vezetőjét, az Igazgyöngy Alapfokú Művészet Iskola igazgatóját. Mindketten kiemelték, hogy a pedagógus-grafikus a gyerekszegénység, mélyszegénység ellen küzd, az esélyteremtésért és integrációért dolgozik. Az alpolgármester úgy fogalmazott, L. Ritók Nóra közéleti tevékenysége példamutató lehet a civilek számára, majd József Attila Levegőt! című verséből idézett, mint mondta, arra a régióra gondolva, ahol a pedagógus-alkotó dolgozik:
És az országban a törékeny falvak
– anyám ott született –
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.

A kiállítást Bálványos Anna művészettörténész ajánlotta a közönség figyelmébe. Külön felhívta a figyelmet a képek színvilágára, amelyek megragadják a tekintetet. A leszűkített színhasználat határozott karaktert, hangulatot ad az egyes képeknek. A látvány alapvetően figuratív, a tárgyak, elemek beazonosíthatóak, ám a kép egésze mégsem egy valós látvány, hanem egy képzeletbeli világ. Ahogy a művész elrendezi a mondanivalója szerint a motívumokat. A Lélegzet cím nemcsak a képeken jelenlévő életre utal, hanem arra is, amikor a mindennapok apró bosszúságaitól elfordulva, kis lélegzethez jutva elmerülhetünk a művészet adta élményekben, abban a világban, ahol fel tudjuk dolgozni a minket ért akár negatív, akár pozitív tapasztalatokat. Hiszünk benne, hogy létezik szépség és harmónia ezen a világon, ebben az életben, de ezeket nekünk kell megkeresni, észrevenni, vagy aki képes rá, épp megalkotni – fogalmazott.

L. Ritók Nóra arról beszélt, hogy biztosan nagyon leamortizáló az a munka, amit a szegénység elleni küzdelemnek hívnak. Elmondta, a művészetre a ventilálás miatt van szüksége, így vesz levegőt, ebből építi fel magát, hogy másnap újra kezdeni tudja. Segít feldolgozni, ami napközben történik.