HÍREK  2022. március 28.      841
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Menekültellátás lépésről lépésre 4.

Nehéz, gondokkal teli hét van mögöttünk. Az elmúlt egy hónap alatt a legtöbb megoldandó feladat talán most várt ránk. Fogy a testi, lelki erő, a türelem, romlik az érkező menekültek egészségi állapota is. Az orvosi vizsgálatokhoz, különösen a legkisebbeknél, akik nincsenek beoltva fertőzőbetegségek ellen, szükség volna egyszer-használatos védőruhára, és mivel a jó idő beköszöntével már az udvaron is tudnak játszani a gyerekek, ehhez kellenének játékok is – tudtuk meg Csatái Bálinttól, az önkormányzat közbiztonsági referensétől, aki Szilágyi István védelmi tanácsadóval közösen negyedik hete gondozza a Kispestre érkező háború elől menekülőket.

05menekult-allomas2203

A legfontosabb változást a központi menekültellátásban az jelentette, hogy a kormány megszüntette a Keleti és Nyugati pályaudvarokon lévő civil szervezetek által működtetett ellátópontokat, így az ide érkezőket néhány információs pult, amelyet a katasztrófavédelem és a kormányhivatalok működtetnek, várja csupán a pályaudvarokon. Sokan tanácstalanul kóvályognak az várótermekben, utcákon bőröndökkel, gyerekekkel, idősekkel. Állami intézkedésként megnyitották Puskás Aréna közelében lévő Budapesti Olimpiai Központot, közismert nevén a BOK- Sportcsarnokot, ahol ugyan rendezettebb körülmények között tudnák a menekültek kivárni az időt a továbbutazásig, de sajnos nem minden menekült jut el idáig. Kőbánya-Kispesten ugyan leszállítják őket a vonatról és buszokkal szállítják őket a csarnokba, de sokan nem vonattal érkeznek, így el sem jutnak odáig, pedig a központi segítségnyújtás is ott történik, onnan irányítják őket vidéki átmeneti szállásokra.

Csatári Bálinttól megtudtuk azt is, hogy az elhúzódó háború miatt sokan érkeztek Budapestre, így felmerült az az igény, hogy bővítsék a kispesti befogadószálláson a létszámot, segítsenek be a központi ellátásba. A született döntés értelmében továbbra is csak azokat a menekülteket fogadják be Kispesten, akiket a Kispesti Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat javasol, támogat.

Az utóbbi időben többen betegen érkeztek, mások pedig itt betegedtek meg, elsősorban influenzában, koronavírusos beteg nem volt. A fertőzés nem kímélte az őket ellátó orvost sem. A sok-sok felajánlásnak köszönhetően a szálláson rendelkeznek megfelelő mennyiségű és szükséges gyógyszerrel, illetve vitaminnal. A gyógyszereket a gyermekorvos átnézte, elegendő és jónak tartotta. Továbbra is folyamatos és jó a kapcsolatuk a területi védőnővel, a gyermek és felnőtt háziorvossal.
Óriási nyomás nehezedik a gyerekekkel érkező családokra, hiszen az Ukrajnában lévő eltérő oltási rend nehezíti a gyerekek integrálását, foglalkoztatását az óvodában, az iskolában. Megkezdődött a megfelelő egészségügyi feltételekkel, papírokkal rendelkező egészséges gyerekek intézményes foglalkoztatása is. Ebben segít többek között az Eötvös és a Gábor iskola nevelőtestülete és vezetése.

Az itt lévő családok már a továbbutazást szervezik, de van, aki a visszautazást. Ehhez családonként kapnak segítséget a szálláson dolgozó szociális munkásoktól és a védelmi szakemberektől. Tapasztalatuk szerint mind a felnőttek mind pedig a gyerekek igen zárkózottak, nagyon félnek. A rövid itt tartózkodás után azonban sikerül egy kicsit oldani a bennük lévő feszültséget, de van, akinek szakember nyújt ebben segítséget. Bár itt élnek, szinte mindent tudnak az otthoniakról, kapcsolatot tartanak velük, ha rossz hírt kapnak, azonnal észrevenni rajtuk – mesélte Csatári Bálint.

Korábban: Menekültellátás lépésről-lépésre 3.