HÍREK  2022. április 01.      649
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

95 éve született Puskás Ferenc

Kispest Díszpolgárára, az Aranycsapat kapitányára emlékeztek ma a KÖKI Terminál előtt álló szobornál.

95 éve született Puskás Ferenc
A képre kattintva galéria nyílik. (15 kép)

Köszöntőjében Gajda Péter polgármester arról beszélt, hogy amikor 2006-ban elhunyt a kiváló sportember, az önkormányzat megfogadta, hogy igyekszik minden évben méltó módon megemlékezni róla, és mindent megtesz azért, hogy emléke ne kopjon meg. Egykori iskolája falán az emléktábla, a nevét viselő utca és iskola, az iskolában és a KÖKI-n 2013-ban felállított szobra, amely Budapest első köztéri Puskás-szobra volt, jelzi, hogy Puskás és Kispest neve elválaszthatatlan egymástól. Mi, kispestiek büszkék vagyunk arra, hogy vele egy településen születtünk, élhetünk – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az ünneplések sora idén folytatódhat, és talán egy újabb szoborral is gazdagodhat a kerület a Bozsik Aréna előtti téren.

Megemlékezett a polgármester a Honvéd Baráti Kör tavaly elhunyt elnökéről, Piroska Jánosról is, aki annak idején a képviselő-testületben a díszpolgári címet javasolta Puskás Ferenc számára, és ő kezdeményezte ennek a szobornak a felállítását is. Kérte a megjelenteket, hogy ezúttal rá is emlékezzenek.

A Budapest Honvéd FC képviseletében beszélő Kaszás Kálmán Puskás életútjának első negyedéről beszélt, az 1927. április 1-jei születéstől a 16 és fél éves focista első nagyváradi honvédos bemutatkozásán és az egy mérkőzéssel későbbi első gólján át a legendás labdarúgó első válogatottságáig 18 éves korában. Nagyszerű labdarúgó és nagyon jó ember volt – fogalmazott.

A Magyar Labdarúgó Szövetséget képviselő Dunai Antal emlékeit idézte abból az időből, amikor ő az olimpiai csapat edzője volt, Puskás pedig a válogatott szövetségi kapitánya. Majd arról beszélt, amikor kisgyerekként figyelte, tanulta Puskás játékát és cseleit. „Öcsi” a példaképe volt, pályafutása alatt ő is mindig a 10-es mezt viselte. Az adottság mellett sok munka is kell ahhoz, hogy valaki jó legyen – üzente a fiataloknak az Újpest egykor ugyancsak legendás csatára, az olimpiai bajnok focista, Dunai II.

Bihari Péter, a Puskás iskola igazgatója megköszönte Gajda Péternek, hogy az iskolát az ő közbenjárásával nevezhették át, köszönte Piroska Jánosnak az iskolában végzett munkáját, Kristóf Lajos szobrásznak pedig az ország első Puskás-szobrát az iskolában. A kertvárosi utánpótlás akadémia előtt álló Puskás-szoborral kapcsolatban, amely ugyancsak Kristóf Lajos alkotása, azt mondta: ott van ma is példaképként a gyerekek között.

A szakadó esőben tartott ünnepség koszorúzással zárult. Az önkormányzat képviseletében Gajda Péter polgármester, valamint a három alpolgármester, Vinczek György, Kertész Csaba és Varga Attila hajtott fejet a Nemzet Sportolójának emléke előtt.

Koszorút helyezett el a szobor talapzatán: Dr. Hiller István, Kispest országgyűlési képviselője, a Parlament alelnöke, a Demokratikus Koalíció nevében Arató Gergely országgyűlési, valamint Teknős Ferenc és Domokos Gábor önkormányzati képviselő, a Budapest Honvéd FC-t képviselő Szurgent Lajos és Kaszás Kálmán (ő a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület nevében is), az MLSZ nevében Dunai Antal, a Puskás iskola képviseletében Bihari Péter és négy akadémista, Fenyvesi Dezső, a Puskás Alapítvány elnöke és a Puskás Nemzetközi Futball Alapítványt képviselő Mravik Gusztáv.