HÍREK  2022. október 25.      613

Emlékek Édeskéről

A Mi Édeskénk címmel nyílt kiállítás hétfőn a nyáron elhunyt Harasztÿ István Kossuth-díjas szobrászművész emlékére a KMO Előtér-galériájában.

Emlékek Édeskéről
A képre kattintva galéria nyílik. (20 kép)

Köszöntőjében Gajda Péter polgármester a Kossuth-díjas szobrászművészt méltatta. Amikor a 2000-es évek közepén ellátogathattam közös otthonába Évával, akkor értettem meg sok mindent Édeske művészetéről, gondolkodásáról. Ott választottuk ki közösen azt a művet, mely azóta is a Kispesti Polgármesteri Hivatal hallját díszíti. Az Áramláskapcsolatok című alkotást mind a mai napig sokan megcsodálják a látogatók közül. Ott láttam, hogyan tud Harasztÿ István egy faékre és egy szögre műalkotásként tekinteni, hogy művészként milyen precizitással, odaadással azon gondolkozik, mi lesz a következő alkotás. Azt is akkor értettem meg, hogy ő miért Édeske. Nem lehetett eljönni úgy egy találkozás után sem, hogy ne feltöltve távozzunk – tette hozzá a polgármester.

Ez egy rendhagyó kiállítás, az ötlet abban a pillanatban megfogalmazódott, amikor megtudtam, hogy Édeske nincs többé – mondta el megnyitóbeszédében Skoda Éva, a Helikon Kulturális Egyesület elnöke. Tudtam, hogy sokunknak van anyaga Édeskétől, ezért elkezdtem gyűjteni ezeket – tette hozzá, majd tárlatvezetést tartott a résztvevőknek a kiállított alkotásokból.

Kiállítók: Getto Márton, Haraszty Zsófia, Horváth Péter, Kristóf Lajos, Mazalin Natália, Nikmond Beáta, Raj Csaba, Skoda Éva, Szilágyi Ági, Varga László.