Ismét segítettek a véradók
Több mint ötven liter vért adtak a kispestiek az akciót szervező kerületi civil szervezet hétfői önkéntes véradásán, a Városházán.
A 131 jelentkező közül végül 112-en adhattak vért az orvosi vizsgálat után, kilencen – köztük Lackner Csaba önkormányzati képviselő – először segítettek az Országos Vérellátó Szolgálat vérkészleteinek pótlásában. Az akciót szervező Kispesti Véradók Egyesületének vezetője a kispest.hu-nak arról beszélt, hogy egyre nehezebb megszervezni egy sikeres véradást, hiszen az emberek dolgoznak, rohannak és alig érnek rá, sokan pedig nem tartják fontosnak, nem gondolnak arra, hogy mennyire kel ez a segítség. Somogyi Lászlóné ugyanakkor elmondta, nagyon örül annak, hogy száznál többen, főleg a régi, stabil véradók, most is eljöttek.

























