HÍREK  2023. február 04.      519
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Nyolcadik alkalommal rendeztek bölcsődenyitogatót

Beszélgetéssel egybekötött tájékoztatót tartottak szombaton a Wekerlei Kultúrházban azoknak a szülőknek, akiknek kisgyermeke idén kezdi a bölcsődét.

Nyolcadik alkalommal rendeztek bölcsődenyitogatót
A képre kattintva galéria nyílik. (9 kép)

Kiss-Szitár Orsolya, a Wekerlei Kultúrház tagintézmény-vezetőjének rövid köszöntője után Vinczek György szólt az érdeklődőkhöz. A humán ágazatot felügyelő alpolgármester kiemelte, büszke a kispesti bölcsődei ellátórendszerre. Egy kisgyermek minél korábbi életszakaszában lép be a bölcsődébe, annál fontosabb, hogy szakmailag hozzáértő munkatársak, kisgyermeknevelők gondozzák. Hangsúlyozta, a kispesti bölcsődék korszerűek, azokban szakmailag felkészült nevelők várják a gyerekeket, akik így biztonságos körülmények között tölthetik az idejüket.

Aszódi-Sikter Éva, a Kispesti Egyesített Bölcsődék vezetője a bölcsődei rendszerről, szolgáltatásokról, lehetőségekről és a felvételi rendről adott tájékoztatást a szombat délelőtti találkozón. Az intézményvezető elmondta, ha a szülők szeretnének tájékozódni és hiteles információkat kapni, azt tőlük, dolgozóktól tegyék, mert sok esetben egy-egy játszótéri párbeszéd félrevezető lehet.
Kispesten öt bölcsődét tart fenn az önkormányzat, 430 férőhellyel: négy lakótelepi és egy wekerlei intézményben látják el a gyermekek felügyeletét 6 hónapos kortól 3 éves korig. Hogy a jövedelem ne legyen gátja annak, hogy egy kisgyermek ellátásba kerülhessen, nem kell gondozási díjat fizetni az önkormányzat által fenntartott bölcsődékben – emelte ki Aszódi-Sikter Éva. Az étkezési térítés 795 Ft/nap.

A tájékoztatót követően az egyes bölcsődék vezetői mutatták be intézményeiket, majd az érdeklődő szülők kérdéseit válaszolták meg.

A Kispesti Egyesített Bölcsődék Csillagfény Bölcsőde központi épületében (1191 Budapest, Eötvös utca 11.) minden hónap második szerdáján (kivéve július és augusztus, a nyári zárások idején) 9 és 15 óra között kezdeményezhetik a szülők személyesen, gyermekük bölcsődei elhelyezését. A felvételi kérelmek leadásához, a személyes ügyintézés mellett, további két alternatívát biztosítanak. Egyrészt lehetőség van az egyesitettbolcsode.kispest.hu honlapról letöltött és kitöltött okmányokat a gyermek anyakönyvi kivonatának másolatával együtt eljuttatni e-mailen, a dokumentumok szkennelése vagy fényképezése után az egyesitettbolcsodek@kispest.hu e-mail címre. Másrészt a Kispesti Egyesített Bölcsőde címén lévő postaládában (1191 Budapest, Eötvös utca 11.) lezárt borítékban lehet elhelyezni azokat.
A beiratkozás egész évben folyamatos, azonban a beszoktatást az adott nevelési évre legkésőbb április 30-ig meg kell kezdeni. A felvételi kérelmek elbírálása márciusban történik, a szülők április végéig kapják kézhez a határozatokat.

A kispesti bölcsődékkel kapcsolatos tudnivalók itt olvashatók részletesen.