HÍREK  2023. május 19.      180

Támogatást kaptak a pályázó civilek

A 2022. évi zárszámadásáról, a civil pályázatok idei elosztásáról, valamint a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzati intézmények belső ellenőrzési vizsgálatának eredményeiről is tárgyaltak a képviselők csütörtöki ülésükön.

 

A képre kattintva galéria nyílik. (19 kép)

Elfogadták a képviselők az önkormányzat 2022-es zárszámadásáról szóló beszámolót. Az előterjesztésekből kiderül, hogy az önkormányzat 2022. évi összes működési bevétele: 16 milliárd 858 millió 19 ezer 714 forint volt, ebből az önkormányzat összes működési kiadása 14 milliárd 661 millió 709 ezer 978 forint, míg az önkormányzat fejlesztési bevételei 1 milliárd 574 millió 37 ezer forint volt, amelyből 580 millió 455 ezer forintot költött. Az önkormányzat pénzmaradványa, költségvetési tartaléka így 2 milliárd 748 millió 475 ezer forint, de a költségvetési szervekkel együtt az összesített pénzmaradvány: 3 milliárd 189 millió 892 ezer forint. A polgármesteri hivatal 2022. évi pénzmaradványa pedig 37 millió forint.

A szigorú gazdálkodásnak köszönhetően a kerület túl tudta élni az energiaválságot, és remélhetőleg a közeljövőben már jut fejlesztésre is. Az önkormányzat jól gazdálkodott a rábízott vagyonnal, pénzzel. Bár ez a 3 milliárd forintnyi megtakarítás lehetőséget adhatna a költekezésre, de itt minden forintnak megvan a helye. A kormánytól kapott 500 millió forintos rezsitámogatás, bár igazán jól jött, úgy megy át az önkormányzaton, mint „csónak a vízen”, hiszen csak a Kispesti Uszoda rezsiszámlája 15-szörösére nőtt. Kifejezetten büszke vagyok, hogy túléltük az elmúlt félévet – válaszolta a vitában Gajda Péter polgármester a kormánypárti képviselő, Ékes Gábor kérdésére, amelyben arra emlékeztette a testületet, hogy a városvezetés túlreagálta az elvonásokat, amikor hangoztatta, hogy „a kormány kivérezteti az önkormányzatokat”, és bátortalanul költött fejlesztésekre. Song Simon az elmaradt útfelújításokat érintő kérdésére Vitál Márton, a Közpark Kft. ügyvezetője arról tájékoztatta a testületet, hogy végre lezárult a kft.-n kívüli okok miatt hosszú ideje húzódó nyílt közbeszerzési eljárás, és várhatóan hamarosan megkezdődhet az utak felújítása. 

Módosították az önkormányzat 2023. évi költségvetésről szóló rendeletét is. A vitában Song Simon képviselő indítványát, amelyben egyszeri bruttó 300 ezer forint bérpótlékot javasolt a kerületi kulturális és közművelődési dolgozóknak, a testület azzal a kitétellel nem fogadta el, hogy készüljön hatástanulmány ennek feltételeiről, és ezek után javaslat kerüljön újra a képviselő-testület elé. Ferenczi István képviselő pedig a Wekerlei Kispiac boltjainak energetikai függetlenségéhez szükséges egyéni mérők felszerelésének lehetőségét kérdezte. Az energiahálózat jelenlegi kialakítása ezt most nem teszi lehetővé – mondta válaszában Zubor Attila, a Gazdasági Ellátó Szolgálat (GESZ) vezetője. Vinczek György alpolgármester „agyrémnek és elmebeteg állapotnak” nevezte, hogy az önkormányzati intézmények piaci alapon szerzik be a szükséges energiát, ami tervezhetetlenné teszi zavartalan működésüket.  

A szervezeti változásokhoz igazítva módosította a képviselő-testület az önkormányzat és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló rendeletét.  

Elfogadták a képviselők a 2022. évi összefoglaló belsőellenőrzési jelentéseket az önkormányzati intézmények, a Polgármesteri Hivatal és az intézményeket ellenőrző szervek működéséről. A vizsgálat érintette az önkormányzat által alapított költségvetési szervek, intézmények működését: Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ), Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI), KMO Művelődési Központ és Könyvtár, Kispesti Uszoda, Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum (KSZSZC), Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat (SKKGSZ). A 2023. év január 1. napjától önálló intézményként működő a Kispesti Rendészeti Központ (KRK) belső ellenőrzésekről később fognak elszámolni.  

Egyetértettek a képviselők Wekerlei Társaskör Egyesület 5 millió forintos, a Kispesti Készenléti Polgárőrség és önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Gyöngyvirág Kórusalapítvány 1,5-1,5 millió forintos, a W-Sport Sportegyesület 1,2 millió forintos, vissza nem térítendő támogatásával. Domokos Gábor képviselő tájékoztatásképpen elmondta, hogy a polgárőrség „szúrásgátló” mellények beszerzésére kérte a támogatást.  

Elbírálták a 2023. évi 40 millió forintos civil támogatási keretet is. Az áprilisi határidőre összesen 83 szervezet pályázata érkezett be, köztük 15 alapítványé, amelyek közül idén csaknem mindegyik megkapta a kért támogatást – mondta Paróczai Anikó, a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi (KOSIE) bizottság elnöke (támogatott alapítványok: Kispesti Görögkatolikus Templom Alapítvány 300 ezer, PODO-Híd Alapítvány 600 ezer, Gyöngyszemek Alapítvány 400 ezer, Pannónia Iskola 2000 Alapítvány 600 ezer, Wekerlei Kós Károly Iskoláért Alapítvány 400 ezer, Jelnyelvi Oktatás és Fordítás Alapítvány 250 ezer, Teljes Élet Ételallergiával Alapítvány 200 ezer, Kispesti Deák Ferenc Gimnáziumért Alapítvány 400 ezer, Mohamanó Élményműhely Alapítvány 150 ezer, Gábor Iskoláért Alapítvány 800 ezer, Gyermeksziget a Bóbitákért Alapítvány 100 ezer, „DIXI” Részképességzavarban Szenvedő Gyermekekért Alapítvány 200 ezer, Kispesti Bolyai János Általános Iskola Alapítvány 400 ezer, Egy Megújuló Iskoláért Alapítvány 790 ezer forint). Az elnyert támogatás 2023. január 1. és december 31. között használható fel.  

A képviselői kérdések között Ékes Gábor a Főépítészi Iroda aktivitását és hatékonyságát bírálta a „településképi eljárások” ügyében, hivatkozva a lakossági bejelentésekre, amelyek elsősorban a Wekerlén élőket érintik, akik sokszor eltérnek egy-egy ablakcsere, redőnybeszerelés miatt az előírásoktól.  

Az elsődleges cél minden esetben a rendezett parkolás biztosítása a lepusztult, arculatba nem illő, illegális, össze-visszaparkolás helyett. Kispesten az elmúlt időszakban 500 beállóhellyel bővült a parkolási lehetőségek száma – válaszolta Song Simonnak a Batthyány utcában most épülő új parkolók kiépítését érintő kritikai megjegyzésére Gajda Péter polgármester. 


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.