Irodalmi délután a cigány kultúráról
A Cigány Tudományos és Művészeti Társaság és az Üllői úti Szabó Ervin könyvtár keddi rendezvényének a 20 éve indult cigány kulturális folyóirat, a Közös Út – Kethano Drom idei második számának megjelenése adta az apropóját. Emellett két nemzetközi roma eseményről – egy belgrádi konferenciáról és a szófiai roma napról – hallhattak beszámolót a műsor vendégei.
A társaság elnöke arról beszélt a kispest.hu-nak, hogy az elmúlt 20 évben milyen sokan – köztük Kispest is – támogatták a folyóirat megjelenését, a társaság működését. „Nem voltunk és nem vagyunk idegenek, jelen vagyunk nemzetek, népek, kultúrák között, egyenlőek vagyunk. A cigány kultúra szerves része az egyetemes kultúrának, ezért szeretnénk, ha a Közös Útnak minél több támogatója lenne. Szeretnénk, ha továbbra is élne.” – hangsúlyozta Rostás-Farkas György. Az író-újságíró arra is felhívta a figyelmet, hogy a cigányság csak össztársadalmi segítséggel tud helyzetbe kerülni, boldogulni.

























