HÍREK  2023. november 03.      705
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Átadták az új kerékpárutakat Kispesten

Befejeződött a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében végzett kerékpárosfejlesztés Kispesten, amely az Európai Unió támogatásával készült.

Átadták az új kerékpárutakat Kispesten
A képre kattintva galéria nyílik. (8 kép)

A mai, minden szempontból rendhagyó projektzáró sajtótájékoztatón a Simonyi Zsigmond utca – Üllői úti csomóponton Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke arról beszélt, hogy az érkező uniós források lehetőséget teremtenek arra, hogy kerékpárosbaráttá alakítsuk a fővárosi úthálózat bizonyos részeit, így a kispesti városrészt is. A XIX. kerületben megvalósult kerékpárosfejlesztés által biztonságos kerékpáros-kapcsolatokat lehet létrehozni, és a majd megépítésre került útvonalakhoz csatlakoztatni a hálózat korábbi, illetve tervezett szakaszaihoz. Így a mindennapi ügyintézés, a munkába, óvodába vagy iskolába járás kerékpárral is elérhető vált minden korosztálynak, ezáltal egyre többen dönthetnek a kerékpározás mellett, társítva azt a közösségi közlekedéssel. A projekt 883,2 millió forint európai uniós támogatással valósult meg Budapest Főváros Önkormányzata, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), valamint XIX. kerületi önkormányzat együttműködésével.

Komoly hagyományai vannak Kispesten a kerékpáros közlekedésnek, ezért is üdvözölte a kerület a főváros fejlesztési terveit 2016-ban. A kerékpárosfejlesztéssel párhuzamosan más fejlesztések is folytak a kerületben, amelyek garantálják, hogy mind gyalogosan, mind pedig gépjárművel biztonságosabb lesz a közlekedés. A lakossággal való egyeztetés területén azonban van még dolgunk, de reményeink szerint az előttünk álló fél év elegendő lesz a felülvizsgálatra, és megnyugtató megoldást találunk majd a Hunyadi utcában haladó kerékpárút mentén élők parkolási gondjaira is – hangsúlyozta az eseményen részvevő kispesti polgármester, Gajda Péter.

A kerékpárral a kerületben rendszeresen közlekedő Varga Attila, Kispest alpolgármestere elmondása szerint a fejlesztés során több alkalommal járt a készülő kerékpáros úthálózaton, amelynek nagy előnye, hogy a biztonság mellett sokkal dinamikusabb lett a biciklizés. Végre egyértelművé vált, hol közlekednek a gyalogosak, hol a kerékpárosok, melyik aszfaltrész az autóké – emelte ki az alpolgármester.

Horváth László, a BKK beruházási igazgatója legelőször is megköszönte a lakosság türelmét az építkezések idején, majd röviden ismertette a projekt legfontosabb elemeit: a fejlesztést két nagy tengelyen, az Üllői úton és a Hunyadi utcában történt, összesen 2,8 kilométeren (1,2 és 1,6 kilométer). Az Üllői úton a Corvin körút és Jahn Ferenc utca között kerékpársávokat, valamint kerékpárutakat, a Hunyadi utcában – az Ady Endre utca és a Zalaegerszeg utca között – kerékpársávokat alakítottak ki.  A fejlesztési program részeként 22 helyszínen kerékpártámaszokat helyeznek ki (Üllői út 245. (szervizút),  Üllői út 257. (parkoló), Szabó Ervin utca – Üllői út, Szabó Ervin utca, Kispesti piac, Üllői úti pavilonok, Szigligeti utca, Táncsics Mihály utca, CBA Remíz, Zrínyi utca (sportpálya), Üllői út – Hofherr Albert utca, Templom tér (park, posta, játszótér, Vas Gereben utca – Nádasdy utca, Zengő utca – Pincér utca csomópontja, Csengő utca (rendelő),  Hunyadi utca – Nádasdy utca, Pozsony utca – Karton utca, Temesvár utca – Csíky utca, Petőfi utca (játszótér), Nagysándor József utca (játszótér), Batthyány utca – Fő utca), 3 helyszínen, a lakótelepi környezetben pedig zárható kerékpártárolókat építenek ki (Jókai utca, Toldy utca és Árpád utca).