HÍREK  2023. november 09.      708
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Segítséget kapnak a hanghallással élők

A hanghallással élőknek akar alternatív segítséget nyújtani önsegítő csoportfoglalkozásokkal a Kispesti Esély az Integrációért Alapítvány. A 15 alkalmas, novemberben induló és jövő júniusig tartó programról ma tartottak tájékoztatót a Forrásházban.

Segítséget kapnak a hanghallással élők
A képre kattintva galéria nyílik. (6 kép)

Szeretnénk, hogy minél szélesebb körben megismerjék a lehetőséget a kispestiek. A Nemzeti Szociálpolitikai Intézethez benyújtott sikeres pályázat eredményeként megvalósuló program arról szól, hogy hanghallással élő skizofrén betegek lehetőséget kapjanak a gyógyszeres terápia mellett önsegítő csoportban alternatív módszerek segítségével gyógyulni. A csoportokat sorstárs segítők vezetik, akik maguk is tapasztalati szakértők, akkreditált képzésen vettek részt, így váltak alkalmassá arra, hogy segíteni tudjanak sorstársaiknak – tájékoztatta lapunkat az induló programról a Kispesti Esély az Integrációért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Sárkány-Balogh Csilla elmondta: várják a diagnózissal rendelkező, évek óta gyógyszeres terápián részt vevőket, és azokat is, akik valószínűleg a stigma miatt szégyellik állapotukat. A kuratóriumi elnök külön hangsúlyozta, hogy a jelentkezésnek sem a diagnózis megléte, sem az egészségügyi rendszerben való korábbi megjelenés nem feltétele, érdeklődőket is várnak. Hozzátette: 10 fős csoportokat terveznek, amelyekbe elsősorban kispestiekre számítanak. Az Ébredések Alapítványnál húsz fővel működik ez a csoport folyamatosan, jó lenne, ha Kispesten is meghonosodhatna.

A Kispesti Egészségügyi Intézet főigazgató-főorvosa arról beszélt, hogy nagy örömmel üdvözölte a sikeres pályázatot, mert egyrészt ez egy újabb lehetőség a szociális terület és az egészségügy szorosabban együttműködésére. Másrészt – és ez a fontosabb – a sok hanghalló között vannak, akik eljutnak pszichiátriai rendelésre, pszichológushoz, sokan viszont a stigmatizálástól félve nem jelennek meg ezzel a panasszal, csak kínlódnak, gyötrődnek. Ezzel a pályázati programmal őket akarjuk megszólítani, bevonni, hogy merjenek eljönni, merjenek csatlakozni, akár a gyógyszeres kezelés mellett alternatív kiegészítő terápiaként, akár önmagában. Ez egy nagy lehetőség – mondta dr. Kumin Marianna.

Kéri Péter, a GAMIAN-Europe elnöke, valamint az Európai Pszichiátriai Társaság vezetőségi tagja, maga is sorstárs segítő, aki – mint mesélte – 43 éves koráig úgy élt, ahogy szeretett volna, majd egy nap eljött az a pillanat életében, amikor beszélni kezdett a fal. Segítségre szorult, és a mentális egészségügy rendszerében nem pontosan tudtam, hogy milyen lehetőségek állnak a rendelkezésére, mint ahogy a családja vagy a barátai sem tudták. Véleménye szerint a gyógyulásnak, vagy a felépülésnek a sikere az, ha megértjük, hogy milyen problémával küzdünk, megértjük, hogy a szociális hálónk milyen problémával küzd a mi problémánk miatt, és kialakítunk egy empatikus környezetet magunk körül, mi magunk, illetve segítséget kérünk, ami a gyógyuláshoz teret, utat enged. Elmondta: az önsegítő csoportfoglalkozás nem csupán azoknak hasznos, akik skizofrénia vagy mentális egészségügyi betegség diagnózisával élnek, hanem bárkinek jó módszer arra, hogy átgondolja, azok a gondolatok, amik kavarognak a fejében, jók vagy sem. És azt gondolja, fantasztikus dolog, hogy a program elindul a Forrásházban.

Az eredetileg vendéglátós szakember Gallai István, aki ma az Ébredések Alapítvány tapasztalati szakértője és a Magyarországi Hanghallók Mozgalmának koordinátora arról beszélt, hogy sokan akkor kerülnek pszichiátriára vagy pszichiáterhez, amikor a hangok már lebénítják az embert, amikor már nem tudja kontrollálni ezeket. Ő 2004-ben kapta meg paranoid skizofrénia diagnózisát, 15 évvel ezelőtt azt hitte, hogy az egyetlen skizofrén a világon, mert nem ismert egy sorstársat se. Aztán 2010-ben eljutott az Ébredések Alapítványhoz, mint kliens, és 2012-ben indult a hanghalló csoport.  Úgy fogalmazott, hogy a csoportok legnagyobb ereje, hogy van egy hely, ahol összejöhetnek a hasonló diagnózissal élők, megoszthatjuk egymással tapasztalatainkat, nincsenek izolálva, biztonságos a környezet, és beszélhetnek a tünetekről, megfejtik azok jelentését. Hangsúlyozta: az a lényege a módszernek, hogy nem szabad szó szerint venni a hangokat, tüneteket, ezeknek mindig van egy mögöttes jelentése, üzenete, ami általában kapcsolható az egyén élettörténetéhez.

A Kispesti Esély az Integrációért Alapítvány – mint a pszichoszociális fogyatékossággal élő kispesti lakosokért is dolgozó civil szervezet – szeretné Kispesten is ismertté tenni ezt a módszert, szélesíteni a hanghallással élők ismereteit, segíteni az összefüggések felismerését és feltárni életminőségük javíthatóságának lehetőségeit. A segítő program novemberben indul és jövő júniusig tart. A 15 alkalmas önsegítő csoportként működő foglalkozásokat felépült, akkreditált képzésen részt vett sorstárs segítők vezetik, akik saját felépülésük tapasztalatait megosztva segítenek eligazodni az érintettek saját útvesztőiben. Jelentkezni lehet az 1/347-0534-es telefonszámon Sárkány-Balogh Csillánál, vagy a kispestiesely@gmail.com e-mail-címen.